Szigorúan Bizalmas, 1956. június-július
1956-07-07 [1077]
Mint Brüsszelből jelentik, a szabad szakszervezetek nemzetközi szövetségének brüsszeli értekezletén a poznani esemény J kkel kapcsolatban határozati javaslatot hoztak, amely szerint a nemzetközi szövetség fel akarja hivni a varsói kormányt, tegye lehetővé, hogy a szövetség különleges bizottsága a helyszinen vizsgálhassa meg azokat az okokat, amelyek a felkeléshez v;zettek és megállapítsa, kit terhel a felelősség a felkelés fegyveres letöréséért. A szövetség a munkásság nemzetközi szolidaritásának kifejezésére különleges penzü/^yi alapot teremt az áldozatok család jainak megsegítésére és azoknak a munkásoknak a védelmére, akiket a kommunista kormány a felkelésben való részvételért bebörtönzött,' A szövetség felszőlitja összes szervezeteit, hogy járuljanak hozzá ehhez a pénzügyi alaphoz. A szövetség felszólítja az ENSz emberi jogok bizottságát, vizsgálja meg az alapvető emberi jogoknak Poznanban történt megsértését. A szövetség felhívja az amerikai és a brit kormányt, amelyek 1945-ben a Szovjetunióval együtt szabad választásokat biztositottak Lengyelországnak, tegyenek meg mindent, hogy a varsói kormány e kötelezettségnek eleget togyen. A határozati javaslat felszólitja a nemzetközi munkaügyi hlva jí ilt, vizsgálja ai a poznani népfelkelés eseményeit, támogassa a munkásoknak a jobb munkavL szonyokért és életkörülményekért folytatott küzdelmét. Végül járjon el a bebörtönzött munkások szabadonbocsátésa és annak érdekében, hogy a varsói kormány ne alkalmazzon megtorló rendszabályokat a fellelőkkel szemben. — » — Szabad Európa rádió, v.. Iolszólalás az osztrák parl a1956. július 6.- . • men^en ^5z na nr 3r Mint Bécsből jelelik, az osztrák parlament ülésén a szociáldemokraták parlamenti csoportjának egyik tagja a poznani népfelkeléssel foglalkozott és rámutatott arra, hogy ez a felkelés, valamint azok a brutális eszközök, .amelyekkel a varsói népi demokratikus kormány a sztrájkot letörte, felfedik a kommunista párt valódi lényegét. A kommunista párt olyan kisebbségi csoport, amelyet a hatolom utáni vágy irányit. Enhek érdekében a kommunista párt ugyanazokat a terrorista eszközöket alkalmazza, mint amiket a fasiszták használtak.