Szigorúan Bizalmas, 1956. június

1956-06-18 [1076]

Titot szinte karhatalommal'kellett ma/ védeni a szakadárért lelkesedő szovjet munkás tömegek ellen. Bizonyítéka ez a változást vá­ré közvélemény elementáris erejének. De nemesek a Szovjetunióban, hanem Megy gr országon is vál­toznak ez idők. Az a sajtó ugyanis, amely csak nemrég meg alig talált megfelelő gyalázó jelzőt a renegát megbélyegzésére, ma szolgai alá­zattal zeng dicshimnuszt a tegnapi áruló falé. Rákosi csak nemrég mon­dotta, hogy elszaporodtak a talpnyalók, a fajbólintó Jánosok. /Zavar/" Zsivényből lesz a jó pandúr,'tartja a közmondás, önkénytele­nül erre kell gondolnunk, amikor erről érkeznek hirek, hogy a N -mzo/t­közi Munkaügyi Hivatalnál lévő szovjet delegáció, amelynek kormánya csak nemrég jelentette be a kény s zc rmunk -1 áb or ok fokoz, tos leépítését, nemcsak aláirta a rabszolgamunka eltörléséről szóló nemzetközi egyez­ményt, hanem minőjárt táradásba lendült mások ellen, ahol állítólag ilyen állapotok még mindig léteznek. Ez a nemzetközi megállapodás egyéb­ként 25 éve van'érvényben és a Szovjet mindmáig követke ze tuson kitért elfogadása elől. Csak 25 év után szánt, rá Wc gát erre a lépésre, amikor' a sztálini őrület eme embergyötrő, az emberi méltóságot 1c alacsonyító módszere sem a versengő együttélés politikájával, sem .. forr daImi vív­mányok eredményét' élve zni akarók elementáris követelésével nom volt összeegyeztethető. De nézzük meg, hogy a munkaszervezés eme sztálini módsz^ré­nek/jelenti-o a munka kényszer jellegének elvetését is . A kommunisták azzCl büszkélkednek,'hogy rendszerükben megszűnt embernek ember által ve:ló kizsákmányolása. Fel kell tenni a kérdést, hogy most, miután a sztálinizmust feladták és visszatért k : leninizmus von lór , jelentie oz a munkakényszer tényleges feladását és a kizsákmányolás tényleges megszüntetését. /elvetése A lenini"olinélot szerint a hatalom a kommunista pártot, a forradalmi élcsapatot illeti meg. A többi szerv, köztük a dolgozók szakszer vezető is, csupán transzmiss ziós szíj. Ebből adódik, hogy sem a hat.lom, sem pedig - termelő eszközök feletti rendelkezési jog nincs a nép birtokában, azt a törpe kisebbséget képező kommunista élcsapat, a kommunista párt tartja kézben. Amikor tehát kollektív vezetésről ven szó, az nem a nép Önrendelkezési jogának, végzett munkája értékének szabad élvezését jelenti, honom jelenti e. koem.lunista párt változatlan dikt túráját.

Next

/
Thumbnails
Contents