Szigorúan Bizalmas, 1956. május

1956-05-16 [1075]

A hírmagyarázó a Szovjetunió és o népidemokratikus országok költségvetéseivel foglalkozott és azt fejtegette, hogy ezekben a költségvetésekben a hadügyi természetű tételek jelentős része más cimek olott, főkép a nehéziparral kapcsolatban el van­nak bujtatva. A hírmagyarázó utalt Kautzky fiának a hatodik szov­jet tervről szóló elemzésére. Rámutat arra, hogy a kommunista ve­zetők, noha marxistáknak mondják magukat, folytonosan összekeverik a termelőeszközök és a fogyasztási javak fogalmát, holott a marxis­ta elmélet szerint a kettőt szigorúan azét kellene választani agymástól. A termelőeszközök közé sorolják a szenet, a villanyára­mot, a kőolajat, hoha a lakásfütésre felhasznált szén, vagy vilá­gításra felhasznált áram ugyanúgy fogyasztási cikk, mint a kenyér, vagy a burgonya. Termelőeszközként szerepeltetik péio ául a katonai repülőgépek által elhasznált benzint, pedig az ilyen kiadások a leg­haszontalanabbak gazdasági szempontbólr Ha ebből a szempontból vesszük szemügyre a szovjet öcéves terveket, akkor meg lehet érte­ni, miként lehetséges, hagy már 25 esztendeje folyton uj gyárakat és erőmüveket épitenek, uj gépeket alkalmaznak, termelnek, de ez nem érezteti hatását a lakosság életszínvonalában. A magyarázat az, hogy a termelés egy rázét fel emészti a f egyverke zés, amelyet évről­évre pótolni kell* Ugy hogy a lakosság fogyasztása csak lassan fej­lődik és csak olyan ütemben, amely elmarad a lakosság szaporodása mögött. Ennélfogva a fogyasztási javak egy főre eső hányada mind­inkább csökken. Az ötéves terveket olvasva azt hihetné az ember, hogy nem gyártanak egyetlenegy repülőgépe t ? harckocsit, vagy pisz­tolyt sem. Mindezt elbujtatják a nehézipari, különösen a nehéz gépipari termelésről közölt adatok mögé. A nemzeti jövedelemnek a fegyverkezésre pazarolt hányada elesik a reálbérek szempontjából. A dolgozó rétegek tényleges jövedelme még a munka termelékenységé­nél is lassabban emelkedik. Miközben a kommunisták a nyugati orszá­gokban azt követelik, hogy a reálbérek legalább ugy emelkedjenek, mint a termelékenyság, ahol ők vannak hatalmon, ez nem történik meg. Ugyanez az eset az MDF Központi Vezetősége által kiadott irányelvekkel kapcsosa tbam. Az uj ötéves terv időszakában a nemzeti jövedelemnek több mint 4o százalékos emelkedését akarják elérni, de c munkások és alkalmazottakra eső reálbéreket csak 25 százalékkal szándékoznék emelni. Hová lesz a nemzeti jövedelem emelkedésének­a különbözete ? Ezt emészti fel a hadiipari termelés, a haderő ás az államvédelem, hogy a dupla igazgatási apparátusról ne ia beszéljünk. Vállalhat-e ezek után értelmes párttag felelősséget olyan ötéves tarvért ás politikáért, amelynek legfontosabb részeit nem is ismeri ? Ilyen körülmények között az irányelvek tervezetének mondvacsinált megvitatása csak szalmscsáplés és gonosz szenfényvesztési kisérlet.

Next

/
Thumbnails
Contents