Szigorúan Bizalmas, 1956. április-május
1956-04-20 [1075]
^ Az Osservatorü Ronano hosszú cikkben foglalkozik 3 vasfüggöny mögötti népi donokráciákbori folyonotbon lévő rehabilitálásokkal. A cikk ir ója/f elsorol ja a XX. kongresszus rehabilitációs irtó zkodéseit, rátér a Rajk ügy elemzésére. Rákosi rehabilitált egykori belügyminiszterét. De tévedés lenne ebből arra kö- " Vetkeztetni, hogy 0 magyar kommunista párt vezetője ezzel a lépő fisul -z igezság követelnenyuinek óhajtott e .get tenni Tévedés lenne -zt hinni, hogy Rajk László rehabilitálása után a kommunistáknak szándékában lenne az összes kirakatperok áldozatait,' els 'sorban Mind szónty bíborost, Grősz érseket, ^z elitélt papokat, s zorze teseket', bátor katolikus vuzutőket és hívőket is szabadlábra helyezni és rehabilitálni. Ezekről a rehabilitálásokról Rákcsiék egy szót sem szólnak, A kommunista igazságszolgáltatás tehát nem h-jlandó az igazság és jog útjára térni. Ezek után az Osservatorc gomano igy folytatja cikkét; Rajkót annak idején -zért Ítélték el és végezték ki, mert mint okker mondották, bevallotta, hegy Összeesküvesben vett részt, h az 0 árulást követ ott el az imperialistákkal cs háborús uszítókka 1.szövetkőzett itc fasiszta bandájával, Magyarországon a népi demokrácia helyett a nemzeti re-kciót akarta visszaállítani és Közép-Európában Tito vezetésével reakciós államszövetséget próbált létrehozni. Mindenki tudja, mit jelentenek'az ilyen vallomások . . . Most maguk a kommunisták is bevallják^:, hogy hírhedt k irakatperük tiszta manipulációkon alapult De mi az oka, illetve a célja ezeknek a rehabilitá?ásóknak, - tc-szi fel a kérdést a Vatikán lapja. Erre az olasz kommunista-sajtó adja meg a hivatalos választ, amidőn nyíltan ir ja, hogy a • » • "- rehabilitálások a bel- és külpolitikai feszültség enyiiitésére szolgálnak, politikai cél lebeg a kommunisták szeme előtt, nempedig az igazság. 'Annak idején a kirakatperek áldozatait szintén politikai meggondolásból Ítélték el , . . Ma pedig ez elitélt elvtársak rehabilitálása szolgálja ugyanezeket az Ítéleteket. Másokét viszont, akiket Rajk Lászlóhoz hasonló körülmények között ugyancsak kitalált vádak alapján ítéltek, el, mint például Mindszent; bíborost, Grősz érseket és társaikat nem hajlandók rehabilitálni, Qkct csak úgynevezett egyéni kegyelemben részesítették, ami azt jelenti, hogy egyik börtönből 3 másikba kerültök. Grősz érsekről máig sem tudjuk, hogy hol van. , • Tényleg igaz-e a szomorú hir , amely szerint a börtönben meghalt, A lap végül megállapítja, hogy 0 püspökök, papok és általában a katolikusok Gllon nogrendezutt kirakatporck áldozatai valóban ártatlanul szenvednek. Azok c perek pedig, amelyekben ezek-t az ártatlan embereket elitélték, mird en pernél kiáltóbban hamisak voltak. De ugy látszik, ezekre az elítéltekre a kommunizmusnak még mindig szüksége van, mert a pártérdek azt diktálja, hogy t ovábbra is fogva tartsák okot. /miután - . -