Szigorúan Bizalmas, 1956. április
1956-04-06 [1074]
két esztendőt várni a Rejk-per felülvizsgálására és Rajk ártatlanságának bejelentésére. A cikkiró szerint ez a késlekedés Rákosi vad ellenállásával magyarázható. Rákosi ugyanis - és nem ok nélkül - attól fél, hogy végleg elveszti tekintélyét a párttagok é3 az ország szemében, ha e birói tévedés nyilt bevallására kényszeritik, melynek ő volt a fő haszonélvezője, sőt értelmi szerzője. Nem kétséges, hogy Rajk rehabilitálása vereség Rákosi számára és ugyanakkor ujatb győzelem Tito számára. Bizonyos ugyanis, hogy a Kreml Titcnak akart kedvében járni, amikor elrendelte Rákosinak legfőbb áldozata rehabilitálását, mint ahogy 1949-ben is a Kreml adta ki a parancsot egy kirakatper megrendezésére, hogy kompromittálják Titot. A Le Monde-ben Francois Honti azt irja, hogy Rajk rehabilitálása inkább politikai, mint jogi jelentőségű. A cikkiro azt állit ja, hogy Rajk Bíkosi Mátyás vetélytársa volt. Mig Ráko, sit a moszkovita irányzet vezetőjének tekintették, Rajk a magyar irányzat főképviselője volt. Sz a megkülönböztetés nem is teljesen légből kapott. Rajkrol ugy hirlik,hogy bizonyos függetlenségről tett tanúságot a Szovjetunióval szemben, nevezetesen a jóvátétel cimén küldött szállítmányok ügyében, amelyeket túlzottnak talált. A nyilvánosság előtt azonban inkább csavaz-általa megütött hangnem különböztette meg Rákositól, mint az általa elfoglalt álláspont. Ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy vonzerőt, gyakoroljon mindazok számára,akik hazafiak maradtak a kommunista partban és akik lelkesedés nélkül fogadták a szovjet uralmat. Rajk tehát igy - akarva, akaratlanul - vezetőjévé vált a kommunisták között lappangó ellenzéknek. Ebben az értelemben tehát joggal lehetett titoizmussal vádolni, de csak ebben az értelemben. A népbíróság előtt tett vallomásának nagyrészét volt minisztertársai diktálták számára, akiknek érdekükben állt, hogy megszabaduljanak tőle, elsősorban Rákosinak. Rákosi a Kominform és Tito között bekövetkezett szakítást felhasználta arra, hogy likvidálja vetélytársát, akit a Szovjetunió előtt ugy festett le, mint a szovjet pditikát zavaró tényezőt. Rehabilitálása éppoly kevéssé igazságszolgáltatási aktus, mint amilyen elítélése voltj azért mossák fehérre, mert a szovjet vezetők ugy vélik, hogy ez érdekükben áll. A cikkíró ezután azt fejtegeti, hogy Péter Gábor csak eszköz volt Rákosi kezében, sőt a Rajk-per során még gyanússá is vált, amiatt a szoros kapcsolat miatt, amely Rajkhoz fűzte még annak belügyminisztersége idején. Pátar Gábor kegyvesztett lett ás néhány hónapra el is tűnt a közéletből. Ilyen körülmények között tehát legalábbis meglepő,őt vádolni a felelősséggel.
