Szigorúan Bizalmas, 1956. március-április
1956-04-02 [1074]
Miközben a pír a azt oknak önkormányzatot igérnek a kolhozokban, magpróbálják őket azzal vigasztalni, hogy a kollektív gazdaságokban napa-zám-bérrel biztosíthatóak megélhetésüket. Egycl/a; tehát a Rákosi-Hegedűs rezeim taktika j: arra irányul, hogy üres Ígérőtökkel ée szólamokkal felszínen tartsa magát abban a reményben, hogy Moszkva felől ismét uj, a konok sztálinista:; szempontjából kedvezőbb szolok fújdogálnak majd. Ezért meg sem kísérlik, hogy a párt jobbszárnyávolj melynek programját szavakban át ak r ják venni, békét kössenek. Ellenkezőleg,. Hegedűs annyira cinikus, hogy azoknak, akik 1953 nyarán a személyi kultuszt elsőkként építették lo és Rákosi fényképeit eltüntették, azt a szemrehányást teszi, hogy "szabotálták és a maguk előnyére felrúgtál:" a személyi kultusz ellen hozott párthatározatot. A valóságban természet oson Rákosi az - és nem a párt jbbbszárnyához tartozó ellenfelei - akit a személyi kultusznak Moszkva-parancsolta megszüntetése érint. Az 1953 előtti Rákosi legendát most Magyarországon ugyanúgy szét kell rombolni, mint a Szovjetunióban a Sztálin-legendát. Ezt a célt szolgálja Réti Lászlónak, s párt tört éne ti Intézőt vezetőjének a Szabad képben megjelent cikke. Réti á hivatalos párttör t éne tbon isme t ki jelöli Kun Béla rangját, amelyet eddig Rákosi bitorolt: ő volt a Magyarországi Kommunista Párt megalapít éje és az 1919 évi Magyar Tanácsköztársaság vezetője. Réti Kun Béla hibájául azt rója fel, hogy előzékenységet tanúsított a magyar szociáldemokráciával szemben és hogy elmulasztotta a tanácskormány által elkobzott n egy birtokokat 0 parasztok között szétosztani. Megállapítja azonban, hogy Kun Béla ennek ellenérc "a Magyar Tanácsköztársaság történet ének legkiemelkedőbb személyisége és z 4 magyar munkasmozgal on és a kommunista párt kipróbált harcosa." AZ ellene 1937-b-n emelt vád,emel szerint ! ;trockista-bucharinista áruló", a nemrégiben megejtett vi~. gálát után teljesen tarthatatlannak bizonyult. Réti Hozzáfűzi: "Ez a rágalom nemcsak Kun Béla személyével kapcsolatban volt igazságtalan, honom pártunk és népünk iránt is, mert pártunkat és népünket hamis színben tüntette fel ás meggátolt bennünket abban, hogy a Magyar tanácsköztársaság dicsőséges történetét teljes fényében mutassuk meg." Ebben a cikkben Rákosi nevét "a tanácsköztársaság számos harcosa" jfcözött az ABC sorrendjében emiitik meg. Érdekes, hogy a felsorolásban Lukács György, sz éretne k nézeteiről ismert történoleMudós és filozófus is szerepel, akit az 1945/5o évi ter1 erhullám idején csak ez kímélt meg e tisztogatástól, hogy a Nyugaton értékas propagandamunkát végzett.