Szigorúan Bizalmas, 1956. február-március
1956-03-06 [1072]
A szovjet pártkongresszus megnyitó.sa előtti hetekben a nagy ar országi kommunista pártban alig akadt előadó, aki ne omléki ?x -t volna meg Déry Tibor ás társai lázadásáról. Az előadóknak kötelesságévi tették, hogy az irói lázadást megbélyegezzék és határozottan álljanak ki a Pártközpont irodalompolitikája mállott. Mozgósították a vidéki kommunista irókat Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett és az ország minién városában, ahol agy-két tollforgató ember tagja völt a pártnak, mindenütt hűségnyilatkozatokat fogalmaztak, amelyek mind-mind mogbélyegezték azokat az irókat, akiknek volt bátorságuk Rákosi irodalompolitikájáról elitélő véleményt mondani. Do üléseztek a könyvtárosok is, n gkapták az úgynevezett partvonalat arról, hogy milyen könyveket és kiknek a könyveit ajánlhatják a betűre éhes proletároknak, A párt irodalmi kritikusai csatasorba álltak, Földes Mihály és Pándi Pál nevü botcsinálta irodalmi kritikusok vezetésével megmagyarázták a pártsajtó hasábjain, milyennek kell lenni a szocialista realista irásmünck. Az irők lázadását a párt ve zo tőség olyan nagy ügynek tokint ette, hogy- Kovács István központi titkár órákon keresztül fejtegette a budapesti aktivaülósen, hogy az irókjv'l is jobban ért az irodalomhoz a párt; as iró' kötelessége alkalmazkodni a párt kívánságaihoz. Azután megszólaltattak egy néhány öregebb kommunista írót, akik szintén dadogtak valamit a párt irodalompolitikájának helyességéről. . . népművelési miniszter borizü hangon f gtégette a párthatár ozst igazát és kétségbeesett bűvészmutatvánnyal igyekezett ingadozó pozícióját biztosítani. Már-már elmúlt a vihar a párt berkeiben és ugy látszott, hogy a párt úrrá lott az irók lázadásán. A pártbünt.tásben részesült lázadó irók nem válaszoltak a vádakra, nem igyekeztek magukat tisztára mosni. Csak mosolyogtak a tehetség talon, műveletlen apró kis pártir ócskáik hirtelen támadt okoskodásain.Ezekkel som szálltak vitába, tudták, hogy igazuk van. Nom telt belo két hónap és olyan helyről kaptak támogatást, ahonnan talán maguk seejvárták. A moszkvai pártkongr.'sszuson Solohov, a legnagyobb élő orosz író foglalt állást mellettük.Ajánlom ezelfrak a kommunista ír ócskáknak, költőknek, pár tcsine.lt a irodclomkritikus oknak és könyvtáros oknak, tegyék csak egymás mellé a párt irodalompolitikái határozatát és Solohov bcszádét. Olvassák el figy e lm sen, azután tegyék szivükbe kezükkt, hogy érdemes volt-e olyan nagy nülelkesjdésscl kiállniok a lázadó írók ollón, a pártközpont irodalompolitikái határozata moll ott. Ha esak ogy csöpp tárgyilagosság bennük; meg kell állapiteniok, hogy Solohov lényegében Dáryéknok e.dott igazat. Magyarországon pontosai ugyanaz a helyzet az irodalomnál, mint a Szovjetunióban. A magyar irólisto jelentős " része szintén holt lel kékből áll, azok az úgynevezett irók, akik Déry és társai ellen -bérbeadták a párt-
