Szarka Géza: A székesfehérvári belvárosi plébánia története (Székesfehérvár, 2006)

I. FEJEZET (KOVÁCS ELEONÓRA) - Szarka Géza életútja, munkássága és írói hagyatéka

publikált írásai elsősorban regények - köztük vidám hangvételű valamint színdarabok. Érdeklődése az új dolgok iránt több írásában is nyomokat hagy; szókincse ugyancsak figyelemreméltó; tudjuk, hogy külön gyűjtőmunkát szentelt egy-egy témája, alakja, regénye számára, hogy a történetben előforduló szituációk, szakmák, életkorok szerint felbukkanó szereplőket hitelesen tudja beszéltetni, környezetüket bemutatni.

Munkái közül a novellák a legfigyelemreméltóbbak. Jól tudott bánni e rövid műfajjal. Színdarabjai - köztük több a kéziratban maradt - jól alkalmazzák a drámai fordulatokat, szituációkat, s jók, jellemzőek a párbeszédek; itt igazán azok a részek a kevésbé sikerültek, ahol a szerző túl sok jelképet használ, ahol túl szimbolikus vagy patetikus a szereplő és a szituáció. Azok a színdarabrészek a legsikerültebbek, ahol egyszerű embereket, valós, csakugyan létező szituációkban cselekedtet, tesz próbára, ahol sűrűsödik a drámaiság, a tragikum. Jól látta meg a konfliktus lehetőségét egy-egy élethelyzetben. Kéziratban maradt regényeiben érdekes fordulatok olvashatók, ám ezek sokszor még nyers, nem javított részleteket is tartalmaznak, lévén nem kerültek kiadásközeibe. Kiadott regényeit olvasva leginkább az tűnik fel, hogy egy-egy téma felvetése, a problémák meglátása erénye ezeknek a munkáknak, ám a szerzőnek nem erőssége a hosszú lélegzetű elbeszélő munka. Figuráit egy-egy jellemző vonással, tehát a novella műfajával nagyobb sikerrel mutatja be, teszi emberivé mint regénye lapjain.

Stílusa, nyelvezete színes, sok maga alkotta szókapcsolat jellemzi. Ezek egy része találó és eredeti, ám bizonyos esetekben túlzásokba esik, s nem szerencsés módon kapcsol össze fogalmakat, alkot összetett szókat. Stílusa novelláiban a legerőteljesebb és a legegyenletesebb. Kiemelkedőek táj és természetleírásai, ez egyébként valamennyi általa művelt műfajra jellemző.

Tanulságos megfigyelni, hogy Szarka Géza miként látta saját helyét a magyar irodalom palettáján. Leveleiből kiderül, hogy az irodalmi élet sűrűjében nem volt benn, de ide túlzottan nem is kívánkozott. Az alkotómunkát tartotta fontosnak, nem az irodalmi berkekben való ismertséget. Saját helyzetét úgy jellemezte, hogy a radikális irodalomnak nem volt elég radikális, a konzervatív irodalomnak pedig nem volt elég konzervatív. Saját írói helyzetére több alkalommal is utal leveleiben. Egy olvasójához írt levelében írja a következőket: „Az ilyen Hinterland nélküli, magányos írónak nehéz ma kiadóhoz jutnia olyan mondanivalóval, mint amit az én műveim fejeznek ki."17 Erről vall 1969- ben írt levelében is Rónay Györgynek, amikor köszönetét mond egyik munkája - Erzsébet nővér - bírálatáért: „Ez bizony hiányzik nekem kényszerű elszigeteltségemben..." - írja. Elgondolkodtatónak tartja, hogy éppen egy katolikus folyóiraton belül lesz alkalma arra, hogy a politikai keretek lehető-33