Szarka Géza: A székesfehérvári belvárosi plébánia története (Székesfehérvár, 2006)

II. FEJEZET (SZARKA GÉZA) - 10. Néhány adat a fehérvári prépostságról és a püspökségről

idegent vegyenek fel a testületbe. Az oklevelek tanúsága szerint az ország elő- jj kelő családjaiból kerültek ki a fehérvári prépostok és kanonokok.

A prépostság 1777-ben megszűnt. Híresebb fehérvári prépostok közül a következő egyéniségeket fontos megemlíteni: Komád (1022-ig), ő volt a tolmácsa Szent Gellért híres fehérvári szentbeszédének. Katapán (1190-1198), III. Béla prépost kancellárja, majd egri püspök. Róbert (1207-1209), II. Endre nagy tehetségű, idegen származású kancellárja, akinek nagy része volt az Aranybulla létrehozásában (akkor már veszprémi püspök volt, később esztergomi érsek lett). Smaragd (1255-57) francia származású volt, később kalocsai érsek lett. Tamás (1277-78) IV. Béla kancellárja. Ilméri János (1278) a „nemzeti párt" feje volt Csák Máté mellett, s prépost létére a pápa hűbérúri jogai ellen harcolt; Bicskei Gergely (1295-98) pedig egyenesen törtető politikai hatalomvadász, oligarcha volt. Hűtlenségbe esett, ezért a fehérvári préposti méltóságban a pápa nem erősítette meg. A francia király emberei megölték 1298-ban. András (1325-30) alkancellár, hősi halált halt Károly Róbert seregében az oláh Bazárd elleni harcban. Kálmáncsehi Domonkos (1475-95) kancellár, Mátyás híres diplomatája. Beriszló Péter (1508-16) később főkincstárnok és veszprémi püspök lett, s emellett hírneves, bátor katona hírében állott. Hadi tetteinek elismeréséül sok pápai és királyi kitüntetést kapott. Kálmáncsehi Domonkoson kívül senki sem örvendett olyan országos, sőt európai tekintélynek, mint Beriszló Péter bán, a pap és hadvezér. Az irodalom sem állt távol tőle, s az 1520-ban keletkezett „Siralmas ének"-e irodalomtörténeti értékű. Megemlítendő Krecsmár Lőrinc (1517-43) Ferdinánd-párti prépost is, aki részt vett a mohácsi csatában.

A törökök beözönlése után a fehérvári prépost nem tudta ténylegesen gyakorolni a jogait, hanem mint alkalmi, más tényleges egyházi méltóság (püspöki, kanonoki stb.) birtokosa működött a meg nem szállt területeken. A fehérvári prépostság tehát a gyakorlatban címmé vált, bár a jogfolytonosságot az egyház reá vonatkozóan változatlanul fenntartotta. A török uralom alóli felszabadulás után egy ideig a prépost megint gyakorolhatta jogainak egy részét, de a régi dicsőségnek már vége volt. A prépostság élvezői ebben az időben kizárólag „idegenek", azaz nem fehérváriak voltak.

Nevezetesebb prépostok ebből a korból: Barnabeis János Bódog (1692-1703), aki hosszú harcot vívott az esztergomi érsek ellen a prépostság ősi jogaiért, de a Neoaquistica Commissio nem támogatta ezt a törekvést. Gróf Nesselrode Vilmos Ferenc Bertram (1703-29) neve két okból vált emlékezetessé, sőt hírhedtté a prépostság történetében, egyrészt, mert mint katona kapta a prépostságot hadi érdemeiért, így a császár igazán olcsón, az egyház költségére jutalmazhatta meg katonáját; másrészt, mert csak a prépostságba való beiktatása után nyolc évvel - 1711-ben - szentelték pappá és egyszersmind pécsi püspökké.