Szarka Géza: A székesfehérvári belvárosi plébánia története (Székesfehérvár, 2006)
I. FEJEZET (KOVÁCS ELEONÓRA) - Szarka Géza életútja, munkássága és írói hagyatéka
az ekkor keletkezett kárt és káoszt kellett elsősorban felszámolni, a könyvál- ]J lományt azonosítani, a hiányzó és sérült könyvek jegyzékét összeállítani. Később a megyéspüspök magánkönyvtárának rendezésére került sor. Ez az időszak a megélhetési nehézségek mellett mégis érdekes szakasz Szarka Géza életében. A püspöki levéltár és könyvtár olyan közeg volt számára, ahol a napi munkán, kötelezettségeken túl saját érdeklődésének megfelelően kezdhetett kutatásba. Itt fogott hozzá most megjelenő munkájához, a belvárosi plébánia történetét feldolgozó íráshoz. 1956 fordulatot hozott életében, rehabilitációja megindult, s újra taníthatott is. Pedagógusi működésének utolsó két éve a Vasvári Pál Általános Iskolához kötődik. Időközben az 1956-ban megindított rehabilitációs eljárás sajnos abbamaradt, s 1958-ban a művelődésügyi miniszter határozata érvényesnek fogadta el az 1949-es fegyelmi határozatot. Szarka Géza rehabilitációjára halála után, csak 2001 áprilisában került sor.6 A nehéz évek azonban egészségét megviselték, asztmával betegeskedett. 1958 júliusában vonult nyugdíjba. Ezek az évek írói működésében is visszavetették. A 60-as évek közepére fizikai állapota javulni kezdett, s ekkor ismét kedvvel kapcsolódott be az irodalmi életbe; rövidesen novelláskötettel is jelentkezett. Irodalmi és szociális egyesületek mellett szerepet vállalt egyházának munkájában is; világi elnöke volt a Nagyboldogasszony Plébániának. Zenekedvelőként több évig énekelt a Szent Cecília Kórusban. Sokoldalú személyiség volt, az irodalom és a zene mellett a képzőművészet is érdekelte, rendszeres látogatója volt a fehérvári tárlatoknak. Ő maga kiváló karikatúrákat készített. Szívesen sportolt, kirándult, szerette a természetet, érdekelték az újdonságok. Figyelemmel kísérte a politikai élet változásait, de az orvostudomány és a technika fejlődését is. Érdekelték a távoli tájak, az utazás, ha másként nem, térképeket, útikönyveket nézegetve. Nyugdíjas éveiben is fogadott magántanítványokat, s folytatta irodalmi működését. Rendszeresen publikált a Vigíliában, s az Új Emberben. Levelezéséből kiderül, hogy a háború előtt több könyvkiadóval is tárgyalt (Pallas, Szent István, Griff), s kedvező választ kapott regényei kiadását illetően, ám a háborús évek munkái megjelenését meghiúsították.7 1964-ben hosszú hallgatás után novelláskötete jelenik meg, s alkotókedve is visszatér. 1972-ben kettős öröm éri, aranylakodalmát ünnepli, s ebben az évben veszi át aranydiplomáját is Budapesten. Ugyanebben az évben ismét őt választják a Nagyboldogasszony plébánia képviselőtestülete világi elnökévé. (Igaz, ezt a feladatot egészségi állapota miatt először nem akarta elfogadni, végül mégis igent mondott a felkérésre.) 1973-ban, halála előtt nem sokkal, felesége társaságában utazik az USA-ba, ahol fiát, Gézát látogatja meg. Érdeklődő, élénk szellemére jellemző, hogy az utazás előtt nekilát 13
