Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)

UTAK ÉS ÁLLOMÁSOK

Káldor Márk - Mózessy Gergely: Adalékok Prohászka Ottokár egyetemi tanári működéséhez­püspökké kinevezése után, 1905. november 6-án vált meg hivatalosan; de természetesen székfoglalásáig volt lehetősége a kisegítésre a karon.26 E két időpont között a kari tanács összesen 18 alkalommal tartott ülést, a jegyzőkönyvek tanúsága szerint Prohászka mindössze 3 esetben ma­radt ezektől távol.27 A testület ifjú tagjaként - már csak az illendőség okán is - az ülések felén passzívnak mutatkozott, de a grémium által rábízott feladatokat példaadóan, a lehető legnagyobb precizitással, zokszó nélkül, alázattal elvégezte. Ezek pedig meglehetősen széleskörűek voltak. Volt, ami közel állhatott szívéhez, mint például a felkérés az 1904. december 8-i ünnepi szentbeszéd megtartására. De több ad hoc bizottság tagjává is választották, s ezek közt voltak személyiségétől igencsak messze eső gaz­dasági-adminisztratív feladatok: mint például a - még 1893-ban őt díjazó - Horváth alapítvány számadásait vizsgáló és a dékáni hivatal átadását ellenőrző bizottság tagsága.28 Nyilvánvalóan elismert szónoki képességei miatt lett tagja az egyetemi hitszónoki állás történetét feltáró, annak újjá­élesztési módozatait feltérképező bizottságnak is.29 A kedélyeket 1900-tól felkavaró egyetemi keresztmozgalom egyik utózöngéjeként Prohászka ja­vaslatát tette magáévá a kar: kompromisszumként csak az egyetem díszte­remében függesztette volna ki a feszületet, a világi karokon a tantermek­ben nem erőltette azt.30 Két tanszék betöltésének módozatait mérlegelő bizottságba is bevá­lasztották. Nagy volt ezekben az években a tantestület fluktuációja: hi­szen gyors egymásutánban a Prohászkával egyidőben az egyháztörténeti tanszéket elnyerő, általa is nagyrabecsült Karácsonyi Jánost Hanuy Ferenc váltotta, a lelkipásztorkodástan tanszékén - csak helyettesként - feltűnt Glattfelder Gyula, majd rendes tanárként Mihályfi Ákos nyert kinevezést, miközben magát a kart is megosztotta az alapvető hittan tanszéke jo­gi helyzetének megítélése. E kérdésben Prohászka össze is különbözött Breznay Bélával, aki később ellenlábasának, Dudek Jánosnak lett mentora.31 Prohászkának a kari tanácsüléseken játszott szerepe szinte tökéletesen párhuzamba állítható azzal a szereppel, melyet néhány évvel később -26 GERGELY 1994: 87-92., 96-97 27 pptE HKL - Tanácsülési jegyzőkönyvek. Mulasztott: 1904. május 4-én, december 6-án és 1905. március 17-én - utóbbira azonban esedékes jelentését írásban előre beterjesztette. 28 PPTE HKL - Tanácsülési jegyzőkönyvek. 29 Mózessy Gergely: Egyetemi lelkészségek Magyarországon a 20. század első felében. A katolikus egye­temi lelkészségek története. Fejezetek az Eötvös Lóránd Tudományegyetem történetéből 17 Bu­dapest, 1997 14. 30 GERGELY 1994: 31 PPTE HKL - Tanácsülési jegyzőkönyvek. ___ 79 UTAK ÉS ÁLLOMÁSOK

Next

/
Thumbnails
Contents