Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)
UTAK ÉS ÁLLOMÁSOK
Gyorgyovich Miklós: Prohászka Ottokár lelkisége és a Regnum Marianum Ottokárt, maga tartotta elérkezett és szükséges dolognak, maga ajánlkozott, hogy átveszi a Regnum Marianum vezetését. így lett ő a Regnum Marianum házfőnöke és vezére, s innen irányította Budapest és az ország fiatal hittanárainak és papjainak restaurációs munkáját egyetemi tanársága alatt. Az ő vezetése és szellemi irányítása mellett kezdődtek meg azok a nagyszerű hittanári és prézesi konferenciák a Regnum Marianumban, amelyeken összejött az iskolaév végén az ország csaknem valamennyi hittanára és prézese, hogy megbeszéljék a diákpasztoráció, férfipasztoráció égető problémáit s a fiatal papi élet nagy kérdéseit. A legkiválóbb előadók, a magyar papság elitjeinek nagyszerű előadásai világították meg a századforduló nagy szellemi problémáit az ország ifjúsági nevelőinek és a legszélesebb körben érdeklődő komoly papoknak élénk részvétele és hozzászólása mellett. A tanácskozás fénypontja természetesen mindig Prohászka Ottokár beszéde volt. Mint fehérvári püspök is részt vett ebben a komoly szellemi munkában, és az első világháborúig szellemi vezére lett ennek az eredeti, egyedülálló papi mozgalomnak és papi szellemnek. ,/2° Prohászka az I. világháború kitörése előtt kevéssel ezt írta a Regnum Marianum papjairól naplójába: „Mindig nagy érdeklődéssel, s mondhatom, tisztelettel néztem föl a Regnum Marianum papjaira. Van bennük valami iram, a hősiességnek, az Isten-hadseregének páthosza. Úgy törik magukat, s dolgoznak s fáradnak s iparkodnak a kereszténységet a világba beállítani, mégpedig úgy, hogy ne veszítsen semmit, hanem ellenkezőleg, adjon az új miliőben. Az ilyen ifjú társulatoknak s közületeknek megvan ez a szellemük, a primitiae Spiritus, a pünkösdi rózsás hajnal, a szent tüzek, Szent György lándzsahegyének villogása, a bátorság, s a föltétien hűség az eszmény mellett, minden kétség kizárása, s a meggyőződés, hogy itt élünk, s átvihetjük az eszményt az életbe, bár fúrni kell a sziklát csikorogva és szikrázva! Valami a hegyi patakok tiszta, friss ütemességéből s csobogásuknak a tisztásokon visszaverődő visszhangjából. Futásuk az induló hangját s zenéjét adja; lépésüktől zenés lesz a kő, a szikla! - Hálát adok Uramnak, Istenemnek, hogy a fiatal papokra rányomhattam a lelkes papság karakterjét, s közreműködhettem a gratia-ban, quae est in illis per impositionem manuum presbyterii. Adja Isten, hogy ne öregedjenek, ne lanyhuljanak; adja Isten, hogy az esztergomi szeminárium a szellem hegyláncos vidéke legyen, s hogy papjain megérezzék, hogy a hegyekből jöttek! Mi lesz azonban, ha ezek megöregszenek, s nem lesz új folyam, mely törtet és muzsikál?! Accipe et redde! Accipe benignitatem, redde caritatem! Kaptam és adtam! Tán tovább kellett volna ott maradnom? Tán végleg ott maradnom?" 20 21 20 SzfvPL - Prohászka Gyűjtemény. 21 Naplójegyzetek 1,341-342. -1913. november 4. UTAK ÉS ÁLLOMÁSOK 67
