Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)
HIT ÉS ÉSZ
Horváth Pál: A diadalmas világnézet szellemi forrásvidéke a világnézet nem a pőre igazság, hanem az igazság megérzése és az általa való érintettség. „Igazi világnézet csak a szerencsésen kialakított individualitásban, - szerencsés individualitás csak a helyesen megalkotott világnézetben van",6 az objektum és a szubjektum ilyen egymásrautaltsága pedig - a közvetlen hatás feltételezése nélkül - már Blondelt és a korai perszonalistákat, szemimodernistákat juttatja az eszünkbe. Prohászka értelmezése szerint tehát a világnézet nem a nézett világról szóló valami, hanem „az embernek öntudatra ébredése", magának az eleven embernek az öneszmélése. „Világnézet pedig ott kezdődik, hol az a valaki, ki a világot nézi, észreveszi, hogy ez mind nem ő, hogy az mind más.'7 8-eza megfogalmazás pedig szinte már a korai egzisztencialisták és a dialógus-filozófia megfogalmazásaira rímel. Ami a világnézet fogalom belső természetét illeti, Prohászka nézete szerint annak belső fejlődése szükségszerűen vezet a vallásos világnézet irányába, hiszen csak abban tárulhat fel a lét és a világ mélysége. Ebből következően „a vallásosság tehát természetes; oly természetes, mint a természet, melyből a vallás fakad, amelyből a vallás mint ösztön, mint érzék és hajlam, azután mint értés és érzés és akarás és lendület fakad."9 Alapvető jelentőségű ez a megfogalmazás, hiszen jól illeszkedik azokba a diskurzusokba, amelyek a 19. század végén, a katolikus bölcselet világában a vallás belső természete, lényege tekintetében kibontakoztak. Prohászka felfogása eltér a tomista nézetektől, hiszen az ösztön, az érzés és az akarat jelentőségének kiemelésével a keresztény világnézet alapvető motívumai sorába iktatja azt a mű megírása idején erősen vitatott vallási ösztönt is, amely nem a természetes istenismeret elemi (belátásszerű) következménye, hanem lényege szerint a hit akarására való elemi késztetés. Ez pedig annyit jelent, hogy a prohászkai modernség a vallás gyökerének nem a hagyományos intellektuális, hanem a maga idejében merészen újszerű pszichológiai megközelítése mellett dönt, ez a megközelítés pedig közelebb áll az életbölcseleti iskolák Bergson vagy Blondel által képviselt formuláihoz, mint az ortodox tomista véleményhez vagy ahhoz a kantiánus szkeptikus empirizmushoz, amely - rövid utalásaiból világosan kiderül - igencsak nem nyeri el Prohászka tetszését. A vallás forrásainak sorában különös jelentősége van tehát a vallási ösztönnek, amely fogalom Prohászka értelmezésében a hagyományos természetes hitérzék pszichologizáló megfelelője. Érvényesülésével kapcsolatban - a részletekbe való belemerülés nélkül - Prohászka is osztani látszik azt a kortárs vallástör-6 ÖM. 5,23. 7 ÖM. 5,29. 8 ÖM. 5, 33. HIT ÉS ÉSZ _ 45
