A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Makó Imre: Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban

sziget, majd egy esztendőt Velencében töltött, ahol kitanulta a nőikalap-készítés mesterségét. Az 1918-ban fogságba került Mózes Sándor (1899) Palermo táján lóápoló volt egy századosnál, azután hajómunkás, makarónigyárban vezető, végül Nápolyban utcaseprő. A Doberdón 1915-ben elfogott Mucsi Sándor (1883) Genovában töltött két évet a fogolytáborban, majd Rosarinóban vasútépítésnél dolgozott, onnan Asinara szigetére került, ahol bányamunkás volt, majd erdőt irtott. Az 1915- ben tábori őrsön foglyul ejtett Szántó István (1895) a tengerparton, Nápolyban, Szicíliában és végül Firenzében volt fogságban. Török Ferenc (1888) hadapródje- lölt 1916 októberében esett fogságba, és előbb Lombardiában, majd Asinarán töltötte fogsága idejét, azután ismét Genovába, majd Szicíliába került. Zsoldos Bálint (1897) 1915 októberében Milánó mellett a fogolytáborban kezdte, majd kilenc hónap múlva a Pó folyó mellé, gátépítéshez vitték, azután egy gazdaságban dolgozott.

Olasz fogságban ismereteink szerint 27 vásárhelyi katona halt meg, illetve - nagyobb részben - tűnt el. Ez a szám nem éri el az ottani hadifoglyok tizedrészét sem, ami lényegesen kedvezőbb a szerb, a román, de az orosz fogság mutatóinál is. Az eltűntek a fogságból többnyire még adtak életjelt magukról, miképp Albert István (1882) 46-os gyalogos, a piavei átkelést követően, 1918. június 23-án kelt utolsó levelében. Több, állítólag fogságba esett katonától viszont nem érkezett életjel. így Oláh János (1887) 46-os gyalogostól sem, aki a Vöröskereszt Tudósító Iroda közlése szerint 1917. augusztus 19-én egészségesen olasz fogságba esett. (Az iroda megjegyezte, hogy a kívánt felvilágosítást kérdezősködés alapján adta meg, miután az augusztus 20-i ellenséges pergőtűz alatt a század nyilvántartási könyvei megsemmisültek.)

A halál oka igen kevés esetben ismert, ez leginkább a harcban szerzett sebesülés lehetett. A harctérről 1917. augusztus 17-18-án eltűnt Karasz Lajos (1882) például az utólagos értesülés szerint augusztus 22-én mint hadifogoly elhalálozott a 200. sz. hadikórházban (San Giorgio di Nogaro - Forte, Udine tartomány). A piavei áttörésnél tüdőlövéssel fogságba jutott Kóti Pál (1899) hadapródjelölt őrmestert Nápoly mellett, a fossanói fogolykórházban ápolták. Hazatért bajtársai közlése szerint ott szeptember 27-én meghalt, amihez sebesülésén túl a spanyolnátha is hozzájárult. A háború legvégén, 1918. november elején egyévi önkéntes tizedesként fogsága esett Gaál Sándor (1890) festőművész még november 24-én, szintén spanyolnáthában halálozott el (Cicagna Chiavari). A cassinói fogolytáborból egy majorba munkára kiadott Bereczki Imre (1878) 1918 júniusában maláriába esett és meghalt.

Olasz fogságból elsőként Deák Sándor (1889) 46-os gyalogos térhetett haza, még 1917 nyarán mint csererokkant. A bal karjára lövési sérülés folytán lebénuló földműves itthon 50 százalékos hadirokkant lett. Bódi Károly (1889) kereskedő 1919. márciusban ugyancsak invalidusként szabadult. Az olaszországi foglyok hazaszállítása 1919 októberében indult meg, és „még a tél beállta előtt összesen 2198 tiszt és 93 748 főnyi legénység tért vissza Csonka-Magyarországba”.97

97 Hadifogoly magyarok története i. m. 556.

51