A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

ADATTÁR - Kovács István: Krónika 2018

János szobor helyén) avattak a Szent István téren. Návay Sándor alkotása közadakozás­ból és egyházi forrásból valósult meg. Az Aranyossy Ágoston által megszerve­zett és 1948-ban elindított gyógypedagógiai oktatásra hálaadó istentisztelettel emlékez­tek az Ótemplomban. október 5—6. Vásárhelyen tartotta 39. kongresszusát a Magyar Nőorvos Társaság Délkelet-Ma­gyarországi Szekciója. Az Ótemplomban hálaadó istentisztelettel emlékeztek az Aranyossy Ágoston Ref. Óvoda és Általános Iskola alapításának 70. évfordulójára. október 6. Huszár Lajos vásárhelyi kötődésű Erkel- díjas zeneszerző köszöntése 70. születés­napja alkalmából a Bessenyei Ferenc Mű­velődési Központban. október 7. Az Alföldi Galériában megnyílt a 65. Vá­sárhelyi Őszi Tárlat. A Tornyai-plakettet Ámmer Gergő szobrászművész kapta. A Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Kaliczka Patrícia festőművész nyerte el. A tavalyi év Tornyai-piakettes alkotója, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kos- suth-díjas festőművész, Keserű Ilona Szín­kutatás című kiállítása a Tornyai János Múzeumban. október 10. Harmat Péter Hódmezővásárhely díszkútjai című könyvének bemutatója a levéltárban. október 12. Díszközgyűlésen díszokleveleket adtak át pedagógusoknak. Gyémánt oklevelet kapott Gál József és Rácz József, arany oklevél kitüntetésben részesült Hegedűs Pálné. október 18. A „népi demokratikus forradalomtól" az „ellenforradalomig". Magyarország, 1948- 1958 c. konferencia az Emlékpontban. Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rend­szer rekonstrukciója a Csúcs, Béke-telep, Tabán és Kincses-telep városrészekben, egymilliárd forintból több mint 13 kilomé­ternyi csatornát újítottak fel. október 23. A Nagy Imre sétányon tartott ünnepi meg­emlékezésen beszédet mondott Márki-Zay Péter polgármester. október 24. Janáky Mariann vásárhelyi születésű ta­nár, író Magamba ragasztottalak c. kö­tetének bemutatója a Németh László Városi Könyvtárban. október 26. Fleténok 84. évében elhunyt Vári István állatorvos. Megélte a holoka- usztot. Dolgozott a Kutasi úti Állami Gazdaságnál, a med- gyesbodzási Egyetértés Mtsz- nél, a Békés és Csongrád Me­gyei Állategészségügyi Állomásnál. 1983 és 1995 között kerületi felügyelő föállatorvos. november I. Lázár János országgyűlési képviselőt kor­mánybiztossá nevezte ki a miniszterelnök. Feladata figyelemmel kísérni a Hódmező- vásárhely-Szeged tram-train mintaprojekt végrehajtását, továbbá koordinálni a hatá­ron átnyúló, Szeged-Szabadka-Baja vonal kialakítását. A Kincses temetőben felszentelték Almási István polgármester síremlékét november 7—10. A százhalombattai Országos Rövidpályás Úszóbajnokságon Szilágyi Csaba aranyér­met nyert 100 és 50 méteres mellúszásban. november 8. Konferencia az Emlékpontban az első vi­lágháború lezárulásának századik évfordu­lója és Tisza István miniszterelnök meg­gyilkolásának centenáriuma alkalmából. november 10. Egyesületi formában bejegyezték a Már­ki-Zay Péter polgármester kezdeményezé­sére alapított Mindenki Magyarországa el­nevezésű politikai mozgalmat. Alapító tag többek között Márki-Zay Péter, Eladházy Ákos, Bőd Péter Ákos, Kaltenbach Jenő. 336

Next

/
Thumbnails
Contents