A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
ADATTÁR - Kovács István: Krónika 2018
miáig címmel Harmatta János nyelvész, akadémikus születésének századik évfordulójára emlékeztek a Bethlen Gábor Ref. Gimnáziumban. június 24. Jószai Sándor Ikon, ablak az örökkévalóságra c. kiállítása a szerb ortodox templomban. június 25. Hatvankét éves korában elhunyt Hegedűs László tűzoltóparancsnok. E- redetileg textilszakmát tanul Szegeden, majd 1981-ben szerel fel vonulós tűzoltónak. 1992-ben az Ybl Miklós Műszaki Főiskola tűzvédelmi szakán szerez diplomát. 1996-tól 2009-ig a vásárhelyi tűzoltó laktanya parancsnoka. június 27. Juhász Tünde újabb négy évig Csongrád megye kormánymegbízottja. június 28. Tisztelet az alapítóknak címmel kiállítás az Alföldi Galériában. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok „alapító atyáinak”, Almási Gyula Béla, Kurucz D. István festőművészek és Szabó Iván szobrászművész alkotásaiból. június 30. A Steiner Béla Városi Kórus Távol jársz című koncertje a Tornyai János Múzeumban. június folyamán Kecskés Ákos vásárhelyi labdarúgó a svájci Lugano együtteséhez igazolt. Korábban hat évig az olasz Atalanta együttesének volt a tagja. július 10. Hivatalosan nyilvántartásba vette a bíróság a vásárhelyen alapított Magyarországi Új Generációkért Ifjúsági és Kulturális E- gyesületet. Célja a segítségnyújtás, a hagyományőrzés és a közösség-kovácsolás. július 11-15. A Németh László Gimnázium, Általános Iskola és a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola énekkarai Ulmban részt vettek a 29. Baden-Württenbergi Iskolai Kórustalálkozón. július 14. Életének 92. évében elhunyt Dominkó István vasdiplomás agrármérnök. 1963-ban a Hódmezővásárhelyi Mező- gazdasági Felsőfokú Technikum orosházi kihelyezett tagozatának megszervezője. 1968-tól 1986-ig a jogutód Mezőgazdasági Főiskolai Kar főiskolai docense. Életének 84. évében elhunyt Rózsa De- zsöné Szőke Klára tanár. 1958 és 1969 között a Kun Béla Általános Iskolában tanít, ugyanott 1982-ig igazgató-helyettes, majd 1990-ig igazgató. július 18. Nyolcvanhét éves korában elhunyt Bakó Ferenc agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök. Főállattenyésztő a Kopáncsi Állami Gazdaságban, majd a Csongrád Megyei Termelőszövetkezeti Beruházási Iroda főagronó- musa, az Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Kar igazgatói hivatalának vezetője, végül az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Dél-Alföldi Felügyelőségének környezetvédelmi felügyelője. július 21. A MOL Vidi labdarúgócsapatában bemutatkozott a vásárhelyi születésű Sós Csaba. július 29. Árpás Miklós jótékonysági orgonahangversenye a gyermekétkeztetés támogatására a Belvárosi Katolikus Templomban. A koncerten - a szerző jelenlétében — elhangzott Bernard Hayes angol zeneszerzőnek az I. világháború áldozatai emlékére írt müve is. július 30. A közgyűlés a Szőnyi Benjámin Ref. Általános Iskola használatába adta a Petőfi utca 6. sz. alatti épületet (egykori polgári leányiskola), amely az utóbbi években az Agrárcentrumnak adott helyet. A vásárhelyi pArtszakasz Művészeti E- gyesület bemutatkozó kiállítása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. 334