A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Ifj. Dobay Ferenc: Dobay Ferenc hódmezővásárhelyi kertész küzdelmes évei (1945-1980). Egy államosítás és ami utána történt

Ezekkel az első kézből vett mondatokkal kicsit betekinthetünk az akkori életbe is. Az 1946/47-es szezonra sikerült teljes kapacitásra beállítani a kertészeti telepet. Tehát beültette szegfüvei mind az ún. Nagy házat (29x26m üvegház), mind a Kis házat (18x24 m). Ezután már évi több mint 40 ezer szál szegfűt termeltek újra, ez a szám évről évre növekedett az ötvenes évek elejéig.

Közben Magyarországon 1948-ban megtörtént a kommunista hatalomátvétel. Ezután lassan, de biztosan kezdtek a baljóslatú felhők tornyosulni a magánkézben levő termelő üzemek felett. Ahogyan elkezdődött a tszcs-k, állami gazdaságok megszervezése azáltal, hogy a magánkézben lévő földeket, ingatlanokat „közösségi”, lényegében állami tulajdonba vették az addigi polgári jog alapjait semmibe véve ilyen-olyan jogcímen, úgy felmerült az ötvenes évek elejére a nagyobb városokban található komolyabb virágkertészetek államosítása is, és belőlük állami kertészeti vállalatok létrehozása. A virágkertészek külön kategóriát alkottak, hiszen nekik általában nem volt nagy földbirtokuk, inkább belterületen rendelkeztek egy szép belterjes telekkel legtöbbször a házuk mellett, amelyen intenzív növénytermesztést folytattak komoly termesztő berendezésekben, pl. üvegházakban, meleg- ágyi telepekben. Őket még a háború előtt is inkább iparosoknak tekintették, mivel foglalkozásukhoz nemcsak komoly felszerelés volt szükséges, hanem komoly szakismeret is. Ezen szakismereteket már az első világháború előtt oktatták a budai Kertészeti Tanintézetben, mely okleveles kertészeket képzett, illetve az Országos Magyar Kertészeti Egyesület (OMKE) kebelében műkertészsegédi bizonyítványt lehetett szerezni. Mivel az OMKÉ-hez tartozott tagként a magyar kertészek színe- java, így a hazai kertészeti vállalatok megszervezésénél lényegében a Kertészeti Egyesület tagságát kellett valahogy rávenni arra, hogy tulajdonukat átadják az államnak. Nem csak a telkek, üvegházak elvétele teremthette meg a kertészeti vállalatok alapját, hanem szükség volt a volt tulajdonosok szakértelmére és tapasztalataira is, hiszen a nagyüzemi virágtermesztés állami alapon történő beindítása az ő szakértelmük nélkül nem ment volna. Ezt belátta a hatalom. így megpróbálták a volt tulajdonosokat rávenni, hogy „önként” ajánlják fel kertészetüket az államnak, nem mintha az nem tudta volna tőlük erőszakkal elvenni, de úgy sem volt mit tenni, és a volt tulajdonosoknak állást ajánlottak a létrejött kertészeti vállalatokban. Ezt a folyamatot leginkább pszichológiai hadviselésnek jellemezném, mivel az országosan ismert szakembereknek a felsőbb minisztériumi, megyei stb. vezetők inkább fűt-fát ígérgettek, hogy milyen jó lesz a tulajdonosnak és családjának a jövőben: és közben a helyi kisebb városi vagy pártmegbízottak inkább fenyegetőleg léptek fel. Tehát egyik részről fenyegettek, másik oldalról pedig hitegettek. A végcél az volt, hogy a volt tulajdonos minél könnyebben elfogadja a kialakult helyzetet, majd engedelmes dolgozója legyen egy pártmegbízott által vezetett vállalatnak, és lehetőleg ne kelljen erőszakot alkalmazni vele szemben. Mivel már a háború előtt eléggé komoly fejlettségi fokot ért el a magyar virágtermelés, részben a jó klimatikus adottságoknak is köszönhetően, így minden nagyobb városban lehetett kertészeti vállalatokat szervezni az azokban már létrejött magánkertészetekből.

150