A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Nagy Vera: Péczely Attila muzeológiai tevékenysége

nográf felvételekkel gazdagította a hangtárat, gyűjtései a Dél-Alföld népdalkultúrájának múlhatatlan emlékei. Nevéhez fűződik az 1950-ben megalkotott múzeumi törvény érvényesítése a gyűjteményben, az új nyilvántartási szabályoknak megfelelő leltározás és a régi tárgyak „átleltározásának ” megkezdése. 1951-ben a szegedi paprikatermesztés és feldolgozás történetéből rendezett tárlatot. Mindemellett a közönség számára „Zenei beszélgetés” címmel előadássorozatot tartott, melyhez kísérőként kamarakiállításokat rendezett,”16

1950-ben hét kiállítás nyílt a szegedi múzeumban, ezek egyike a „Magyar népi hangszerek”.17 Bár a múzeumtörténet nem köti össze Péczely Attila nevével, elképzelhetetlen, hogy ne lett volna kiemelkedő szerepe benne.

Szegedi adatgyűjtéseit a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára és a Móra Ferenc Múzeum néprajzi adattára őrzi. (A szegedi ötvösipar régi szerszámkészlete, Adalékok a szegedi halászmesterséghez, Adatok a szegedi késesmesterséghez. Az aratással kapcsolatos munkák.)

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumba 1952. november 1-én került, ahová Galyasi Miklós múzeumigazgató kérésére helyezték át.18 1959-es nyugdíjazásáig dolgozott itt. A szegedihez hasonló munkát végezhetett már korábban ebben az intézményben, ugyanis 1950-ben a vásárhelyi múzeumban is megkezdődött a törzsanyag újraleltározása, melyet kezdetben Kiss Lajos végzett. 1950 decemberében azonban már leltározóként nem Kiss Lajos neve szerepel a katalóguscédulákon, hanem Gáborján Alice mellett Péczely Attiláé.

Gyűjtőtevékenységéről a leltárkönyvi adatok alapján kaphatunk képet. Tárgyak gyűjtését 1953 áprilisában kezdte meg, és 1959-ig 440 tárggyal gyarapította a múzeum néprajzi gyűjteményét. Az általa begyűjtött tárgyak többsége cserépedény, ami Vásárhely vonatkozásában nem véletlen. Figyelme azonban nem csupán a 19. századi fazekasmunkákra terjedt ki; begyűjtött a mesterség szerszámaiból is néhányat, valamint olyan kismesterek munkáiból, akik a két világháború között díszedényeket készítettek, így például Kincses Imrétől, Patócs Mihálytól, Major Istvántól és Baán Imrétől. Ennek jelentősége abban áll, hogy a korabeli kultúrpolitika ezt a kerámia stílust polgári giccsnek tartotta, így kevés került be ezekből a múzeum gyűjteményébe, Péczely azonban korán felismerte, hogy ez is része a város kerámiakultúrájának.

Természetesen a népi kerámián túl begyűjtött festett bútorokat, szőrös párna- végeket, a gazdálkodás, a kenderfeldolgozás eszközeit és több kismesterség szerszámát. A papucsosmesterségre már Szegeden felfigyelt, de Vásárhelyen is három mester (Hős Nagy Mihály, Rostás István és Zsoldos Sándor) hagyatékából szerezte

l6BÁRKÁNYI 2002. 147.

17 KŐHEGYI 2002. 93.

18 TJM Adattár 187/1955, valamint Péczely Péter közlése. Áthelyezéséről konkrét dokumentumot nem találtam, kivéve Galyasi 1955-ben kelt, hivatkozott levelét. A dátumot megerősíti azonban az, hogy 1952 első felében még nincs felsorolva a vásárhelyi múzeum dolgozói között, de ez év decemberében már van feljegyzés kiküldetéséről.

126