A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Zeman Ferenc: Takács Ferenc iparügyi miniszter, a Magyar Népköztársaság 474 D. 737 számú foglya

ZEMAN FERENC TAKÁCS FERENC IPARÜGYI MINISZTER, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG 474 D. 737 SZÁMÚ FOGLYA Takács Ferenc, egykori iparügyi minisztert, volt földművelésügyi államtitkárt, Hódmezővásárhely országosan ismert szociáldemokrata politikusát, 1950. június 21-én hűvösvölgyi házából hurcolta el az Államvédelmi Hatóság. Nyugdíját már 1950 áprilisában megvonták, ami előrevetítette, hogy ismét felkeltette a kommunista hatalombirtokosok figyelmét, valami készül ellene.1 Takács 1948-ban, a pártállami diktatúra kiépülése után a politikától teljesen visszavonult, és Vásárhely határában telepített gyümölcsösét, majd - annak elvétele után - budapesti egy szobás háza kertjét művelte. Ugyanakkor egykori pártjából maradt szűkebb baráti körével továbbra is kapcsolatot tartott, ami nem kerülte el a kommunista rendszer figyelmét. Rákosi Mátyás rezsimje ugyanis mindenhol ellenségeket keresett, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülését ellenző egykori szociáldemokraták pedig kiváló „alapanyagnak” bizonyultak ahhoz, hogy egy széles körű koncepciós eljárás induljon ellenük, melynek végén elítéljék és bebörtönözzék őket. így 1950 tavaszán, nyarán forgatókönyv szerint megkezdődtek a szociáldemokrata politikusok letartóztatásai.1 2 3 Elhurcoltatása után Takács Ferenc az államvédelem hírhedt központjába, az Andrássy út 60. alatt húzódó pincebörtönbe került, ahol kényszer hatására tett beismerő vallomásában több „bűncselekmény” elkövetését is elismerte.1 A kihallgatok által kitalált koncepció szerint jobboldali szociáldemokrataként már az 1930-as években együttműködött a Horthy-rendszerrel. A második világháború idején társult Osváth József szövetkezeti vállalkozóval, és a német hadsereg „hadiszállítója” lett. Ebből annyi volt igaz, hogy egy háziipari szövetkezet keretében gyékénypapucsokat gyártattak szegény sorsú iparosokkal és nélkülözőkkel, így munkához, megélhetéshez juttatták őket. További vádpont volt vele szemben, hogy kapcsolatot ápolt Rátz (Rácz) Kálmán szélsőjobboldali politikussal, akivel együttműködve a szociáldemokrata tagság átvitelével egy új fasiszta pártot akart létrehozni, amit végül Szakasits Árpád állított le. Ezért az SZDP parlamenti frakciója - Takács „programjának” megfelelően - „csak” a kormánnyal való együttműködést valósította meg. „Bünlajstromában” az is szerepelt, hogy a Szociáldemokrata Párt 1939-ben az ő javaslatára hagyta el 1 Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára Takács Ferenc szoc. dem. képviselő, miniszter, államtitkár iratai 1945-1956 XIV. 23. 12. doboz (a továbbiakban: MNL CSML HL TF XIV. 23. 12. d.) 2 Bővebben lásd: KÁDÁR Zsuzsanna: A magyarországi szociáldemokrata perek története. Múltunk 4L évf. (1996) 2. sz. 3-48. 3 MNL CSML HL TF XIV. 23. 12. d. Takács József visszaemlékezése 113

Next

/
Thumbnails
Contents