A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Tanulmányok - Kovács Kálmán Árpád: A szabadság és üdvbizonyosság toposzai Baltazár Dezső 1921. november 6-i hódmezővásárhelyi beszédeiben

lizmusnak32 és konzervativizmusnak33 a keresztyénséggel való összeegyeztet­hetősége mellett, végül a „szabadság és türelem” keresztény erényei mentén külön is kitér a társadalmi együttműködés34 és a tudományos szabadgondolkodás proble­matikájára.35 A Trianon utáni első zsinati ülés megnyitó imájában megjelenik a sajátos magyar kálvinista evilági üdvtudat.36 Az üdvbizonyosság a református himnusznak számító 90. zsoltár szerint az emberen kívül esik,37 kulcsa a Jézusba vetett hit megvallása a „Valaki vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32) ígérete szerint.38 A Jézusba mint Szabadítóba vetett igaz (üdvözítő) hit feltétele a saját egyéni és közösségi bűnök megvallása,39 mely mintegy a bűn halálos álmából való felébredés is.40 A hit mértéke nem az ereje, hanem Alapja. így lehet a mustármagnyi számára is minden lehetséges.41 Baltazár az 1921-es Debreceni Évkönyvben megjelent „Horthy Miklós” című 32 „Minden szabad az embernek, de nem minden használ." Utalás az lKor 6,12-re. Baltazár D.: Az én hitvallásom i. m. 22. 33 „Készek vagyunk mindig és mindenütt sajátos valláserkölcsi és nemzeti szellemünknek megfelelő módon és eszközökkel közös küzdelemre akár haladás, akár visszafejlesztés jegyében támadt mindennemű romboló irányzatok ellen.” Baltazár D.: Az én hitvallásom i. m. 22. Megjegyzendő, hogy Baltazár ezekkel a sorokkal egy olyan társadalmi igényre is reflektál, mely törvényhozásilag nem sokkal később, az 1921. évi (márciusi) III., az állami - és társadalmi rend védelméről szóló törvényben öltött testet. 34 „A személyes egy Isten hitének vallóival, akik józan, tiszta erkölcs szerint élnek, általános valláserkölcsi érdekközösségben vagyunk [...] Mint egyház, a magunk gyülekezetében [...], mint egyesek [...] társadalmi, politikai és tudományos közösségekben [...].” Értsd: az egyházi közösség tagjaiban, tagjai által és tagjai felett a tan- és erkölcsi fegyelmet gyakorolja, de a világban csak egyes tagjai mint egyének által vesz részt, amennyiben ők egyházias hitük szociális, emberiességi, közösségi és intellektuális vonatkozásait a társadalmi, politikai és tudományos élet területein kamatoztatják. Baltazár D.: Az én hitvallásom i. m. 22. 35 „Szabad [az embernek] a tudományban akármit állítania, vagy tagadnia; de ha maga magát állítja mindennek és az Istent semminek, maga annál semmibb marad s annál inkább minden az Isten. Ez a meggondolás a tudományban is szükséges józanság és alázatosság eszköze.” Baltazár D.: Az én hitvallásom i. m. 22-23. 36 „A Te jelenléted [...] által földi hazánkat sírjából felemelhetjük, örök hazánk dicsőségét öregbíthetjük a Jézusért. Ámen.” Baltazár D.: Zsinati megnyitó ima i. m. 119. „De, Uram, a te neved erős torony és kőszikla, amelyhez bátorságosan fogódzhatunk.” Uo. 38 „Mi Jézust testben megjelent Krisztusnak valljuk, hisszük tehát, hogy Te benne lakozol a mi lelkűnkben, Atyánk.” Uo. 39 „Szelet vetettünk irigységgel, haraggal, magunk közötti hasonlásokkal, egybezendülésekkel. Eltévelyedéseink, elhajlásaink maguk gyengítették az egykor vihart álló hajó eresztékeit.’’Utalás Hóseás próféta könyve 8. rész 7. versére. Uo. 40 „Várjuk, Uram, e felébredést és készítjük magunkat a dorgáláshoz alázatosan.” Uo. 41 [...] kicsiny hitünket [...] Tedd [...], hogy [...] vezessen építésre és sikerre, [...] a hit, amely­nek „mindenek lehetségesek”. Utalás a Mt 17,20-ra és a Mk 9,23-ra. Uo. 93

Next

/
Thumbnails
Contents