A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Emlékezés - Szigeti János–Presztóczki Zoltán: Emlékezés Varsányi Péter Istvánra

suth Lajos és a hódmezővásárhelyiek 1848-1849-ben, illetve az utolsó, Kossuth Lajos és a hódmezővásárhelyiek a dualizmus korában (1872-1903) címűt. A Szeremlei Társaság évkönyvei számára is készített közleményeket: 2005-ben egy­kori tanártársára, Láng Istvánra emlékezett halála 20. évfordulója kapcsán, míg 2011-ben Széchenyi István és Hódmezővásárhely Tisza-szabályozással összefüggő kapcsolatát elemezte. Utolsó önálló kötetében, a 2008-ban megjelent, Fejezetek soproni evangélikus és állami tanítóképző történetéből 1921-1957 című feldolgo­zásában saját középiskolájának közelmúltját tárja az olvasók elé. Hódmezővásárhellyel sohasem szakadt meg a kapcsolata, mert legfiatalabb fia (és történészként is méltó utóda), Attila már egészen fiatalon, 18 évesen a Hódme­zővásárhelyi Levéltár munkatársa lett. 2006-tól négy évig a levéltár igazgatója, majd doktori címének kiérdemlése után a Csongrád Megyei Levéltár igazgatóhe­lyettese. Péter - amíg egészsége engedte - számos konferencia szervezésében vett részt házigazdaként vagy előadóként, Hódmezővásárhelyen és Szombathelyen egyaránt. Ezek közül érdemes kiemelni az 1990. július 25-én, Szombathelyen tartott rendez­vényt, melyen Habsburg Ottó, az utolsó magyar trónörökös is részt vett. Kiváló német nyelvtudása annak is köszönhető, hogy felmenői német származású soproni polgárok voltak. Habsburg Ottó érkezése az 1990. július 25-i szombathelyi tudományos konferenciára. Bal oldalt Varsányi Péter István (a kép a szerző tulajdona) 263

Next

/
Thumbnails
Contents