A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Emlékezés - Szigeti János–Presztóczki Zoltán: Emlékezés Varsányi Péter Istvánra
SZIGETI JÁNOS EMLÉKEZÉS VARSÁNYI PÉTER ISTVÁNRA Hódmezővásárhely kulturális életét súlyos veszteség érte: 2017. június 20-án, röviddel felesége, dr. Var- sányiné Kovács Éva magyar-francia szakos tanár halála után elhunyt dr. Varsányi Péter István történész, szombathelyi főiskolai tanár, aki 1979-ig a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium tanáraként dolgozott. Varsányi Péter István 1938. december 24-én született Sopronban, német származású polgári családban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, az Állami Tanítóképzőben végezte. A Szegedi Tudományegyetemen 1962-ben végzett magyar-történelem szakos tanárként, majd öt évvel később u- gyanott (hivatalos nevén József Attila Tudomány- egyetemen) kiérdemelte pedagógia szakos oklevelét is. Egyetemistaként ismerte meg későbbi feleségét, Kovács Évát, akivel 55 éven keresztül élt boldog házasságban. Három fiuk született: Gábor 1963-ban, Árpád 1967-ben, végül Attila 1974-ben. Varsányi Péter István egyetemi hallgatóként kezdett publikálni. Az indíttatást professzoraitól, Mérei Gyulától, Wittmann Tibortól és Csatáry Dánieltől kapta. Évfolyamtársai közül érdemes megemlíteni Kristó Gyulát, a későbbi történészt, akadémikust, rektort, a szegedi középkorkutatás megteremtőjét, Pál Józsefet, aki később szintén a szegedi egyetem professzora és tisztségviselője lett, továbbá Vörös Lászlót és Végh Józsefet, aki utóbb nyelvész lett. Ezzel kapcsolatban Péter megjegyezte: „Ilyen társaságban arcpirító volt lelkiismeretlenül készülni fel, másra, mint jelesre vizsgázni.” Doktori értekezését már hódmezővásárhelyi tanárként, 1964-ben védte meg. Vásárhelyre 1962-ben került: ekkor nevezték ki az újvárosi Általános Iskola magyar-történelem szakos tanárává. A következő tanévtől, köszönhetően doktori tanulmányainak is, már középiskolai tanárként dolgozott a Kossuth Zsuzsanna Gimnázium és Szakközépiskolában. Életének fontos fordulópontja, hogy 1968-ban kinevezték a Bethlen Gábor Gimnázium tanárává, ahol közel egy évtizedes működése idején életre szóló barátságot kötött kollégáival: Blazovich Lászlóval, Földesi Ferenccel, Imre Mihállyal, Láng Istvánnal és a Sipka házaspárral. A baráti kör, amely munkakapcsolattal is párosult, általános iskolában is tanító tanárokkal (például e sorok írója) egyetemi oktatókkal (pl. Imre László), levéltárosokkal (mások mellett dr. Szabó Ferenc Békés megyei levéltár-, majd múzeumigazgató) is kibővült. Gimnáziumi tanárként a régi könyvtár, illetve a Csongrád Megyei Levéltár állandó kutatójának számított. 261