A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Emlékezés - Szigeti János: Egy „tükörcserép” az emlékek tárházából
SZIGETI JÁNOS EGY „TÜKÖRCSERÉP” AZ EMLÉKEK TÁRHÁZÁBÓL Találkozás Rubletzky Géza szobrászművésszel Nagyon is jellemző egy-egy településre, hogy intézményeit kiről nevezték el. Akadnak olyanok, akiknek nevét már életükben szárnyra kapta a hír. A hálás utókor alakjukat kőbe, ércbe, szoborba, domborműbe faragta. A jeles személyiség elmondhatta-e magáról Horatiusszal szólva: Ércnél is maradandó művet emeltem én... Vajon, csupán a hátrahagyott opusz alapján döntöttek a névadókról? Aligha. Immár elsüllyedt az a korszak, amely az iskolák külső falára, homlokzatára véste ezeket a neveket: Zalka Máté, Komócsin Zoltán, dr. Münnich Ferenc, Kun Béla, Rózsa Ferenc, Csorba Mária, Frankel Leó stb., hogy csak a hódmezővásárhelyi iskolák névadóit említsem. Az egykori pártállam szelleméhez tartozó névadók emléke elhalványodott, vagy véglegesen eltűnt, sok esetben még csak adalékként sem tartják őket számon. A rendszerváltás előtt rongyossá használt történelmi tudat karakterfosztáson ment keresztül 1989 után, az utcákat, tereket is átkeresztelték, vagy az 1945 előtti állapotokat állították vissza. A művészettörténeti emlékeztetés Hódmezővásárhelyen, az alföldi piktúra centrumában számon tartja a képzőművészetekhez köthető épületeket, műtermeket és tárgyi emlékeket. Tornyai János (1869-1936) tóparti háza, a Serház téri egykori kaszárnya néhány helyisége, mártélyi háza „Büszke villa, hóttig nyögöm ”, vagy az 1963-ban lebontott Plohn-féle műterem, és még sorolhatnám, emléktáblák, reliefek hívják föl a járókelők figyelmét a mesterekre. A művészet ellent tudott állni különböző érák, korszakok, rendszerek csábításának. Az igazi művészet jóval több, mint a mesterember keze munkája, mert önálló, sehol fel nem fogható, önálló princípium, a közönséget szolgáló műalkotás, minél fogva műterme az olümposzi csúcsok „terméskövei”. Ilyen megközelítéssel dolgoztam föl a helyi művészmúlt immár csupán a könyvekbe és az emlékezetbe szorult tárgyi és szellemi értékeinek egy-két szegmensét. Már az ókorban is épültek a képzőművészeknek műtermek. Olümpiában ma is sokan felkeresik Pheidiász (Kr. e. 500 k.-430 k.), híres görög szobrász műtermét, műhelyét. A művészek szívesen választják témájuknak az alkotások helyének ábrázolását. Erre a művészettörténetben számtalan példát ismerünk. A barokk műterem - és képtárfestészet nagy flamand alkotójaként tartják számon Willem van Haecht- et (1593-1637). Apelles painting Campaspe (1630 к.) táblaképe hiteles és pontosan tálja elénk a műterem-képtár megannyi kortárs képzőművészének remekeit. A műtárgyakkal telezsúfolt óriási teremben éppen egy művészt látunk alkotni. Csodála243
