A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Tanulmányok - Béres Dezső: Időpillérek

Itthon hírlapi tudósításokból, könyvei kiadásából élt. 1945-ben külügyminisztériu- mi osztálytanácsos, a szegedi egyetem történész magántanára, a Magyarok Világ- szövetsége ügyvezető alelnöke. 1948-ban állásából elbocsátották, 1974. február 6- án, Budapesten halt meg.54 Vöröss Zsigmondról szólva, szökése, magyarországi kiutasítása igaz akkor, ha mint bűnismétlő baloldali szimpatizáns, házasság ide, házasság oda, nem adtak neki állampolgárságot, és a kiutasítás végrehajtásáig to- loncházba zárták. De erre nincs adatunk. Hivatalos családi iratokon tartózkodási helye ismeretlen, halála időpontját sem tudjuk. 1938 októberében még Kolozsvár­ról levelet írt fiának, kinek a nagykorúsítási kérelmére, 1943. október 20-án hozott végzésen neve előtt már ott a „néhai” jelző. De legalább a költővel - két kötete már megjelent, a harmadiknak épp kiadót keres - soha nem akarta elhitetetni senki, hogy apja szerencsét próbálni Amerikába ment. A gyermek Vöröss István családjával nagybátyja, ár. Vöröss Sándor árvaszéki elnök udvarán (Németh László Városi Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye) 54 Napi hírek. MTI, 1930. aug. 18., 1931. jan. 05. és 1936. febr. 07. - ÚMIL, ÚMÉL 206

Next

/
Thumbnails
Contents