A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Tanulmányok - Pálinkó Máté: „Büdös az a Szekfű!”, avagy egy elfeledett Rákóczi-szobor története
gyalni a várost előrelendítő fejlesztésekről is. Ugyanakkor az I. világháború évei nemcsak a Szekfű-féle könyv iránti ellenszenvet oltották ki, hanem a П. Rákóczi Ferenc szobrának felállítása iránti igényt, akaratot is a város polgáraiból. Reméljük, talán 100 év után indulatmentesen fel lehet állítani a „nagyságos fejedelem” szobrát Hódmezővásárhelyen, az egykori kormánypárti városi főispán akarata szerint. Mint láthattuk, az úttörő történészek első lépéseit mindig nagy ellenszenv szokta kísérni. Az is nyilvánvaló volt, hogy a tudományos érvek és ellenérvek elsiklot- tak a politikai nézetkülönbségek között, így terméketlen vitákat eredményezett a tudományos és közéletben. Egy olyan közegben, ahol a feltétlen hagyománytisztelet a politikai érdekekkel összekeveredett, és ahol ez sokkal fontosabb volt, mint a tudomány eszközei által feltárt múltismeret, ott egy tudományos igénnyel megírt könyv is nagy vihart tud még napjainkban is kavarni. Az is kiderült kutatásaim alapján, hogy bő 100 éve elfogultan viszonyultak a politikai lapok a tudományosság kérdéskörében is, holott elméletileg ebben a kérdésben a politikának semmiféle beleszólása nincs, nem lehet. Maga Szekfű Gyula sem azzal a szándékkal írta meg a könyvét, hogy kultuszt romboljon le általa, nem kívánta kisebbíteni Rákóczi történelmi érdemeit. Valódi levéltári dokumentumok alapján akarta a fejedelem életrajzának ezen kevésbé kutatott részét megírni, ehhez pedig felhasznált mindkét oldalról kordokumentumokat, ahogyan azt egy történésznek napjainkban is tennie kell. Ráadásul a bécsi dokumentumokat akkoriban is kevés magyar olvasta, így igazi ritkaságnak számított, hogy Szekfű Gyula pont ezeket a dokumentumokat tárta fel elsőként. Tegyük hozzá: érdemi tudományos ellenvetések egyik gyűlésen sem kerültek elő a könyvet illetően, inkább az érzelmi ellentétek kerültek felszínre. Ugyanakkor a könyv kritikájából még akár a város számára értelmes és értékes kezdeményezés is született a köztéri szobor felállításáról. Ráadásul két, országosan is elismert tehetségű hódmezővásárhelyi szobrászművész is élt ekkoriban Kallós Ede (1866-1950) és Pásztor János (1881-1945) személyében, akiknek a kezeik közül biztosan jó Rákóczi Ferenc-szobor került volna ki. Pásztor János a budapesti Kossuth térre el is készítette a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló lovas szobrát 1937- ben, tehát nem okozott volna neki gondot egykori otthonának is megalkotni korábban egy ugyanilyen szobrot, hiszen az I. világháborús huszárszobrot is ő formázta meg 1939-ben a városnak. Ha a szobor megalkotása megvalósult volna, akkor Hódmezővásárhelyen lett volna II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek a 2. szobra Csongrád megyében Szeged után. Hozzáteszem: ma is Hódmezővásárhelyen lenne a Csongrád megyében a 2. szobra II. Rákóczi Ferencnek, ha a szoborállítás megvalósulna. Felhasznált irodalom KOVÁCS István-KRUZSLICZ István Gábor-NAGY Imre-SZIGETI János: A városháza. Hódmezővásárhely, 2007. SZEKFÚ Gyula: A száműzött Rákóczi Budapest, 1913. Vásárhelyi Reggeli Újság 1914. március 31. kedd. 10. évfolyam 84. szám Vásárhelyi Reggeli Újság 1914. április 16. 10. évfolyam 98. szám 185
