A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Tanulmányok - Benkő László: Elszakadók, beköltözők, megmaradók…
helyi katonának és százharminc fölötti leventének. Közülük csak mintegy hetven vásárhelyi áldozat nyugszik szülővárosa földjében, a többiek mintegy háromszázötven különböző magyar, európai vagy oroszországi temetőkben. Hatszázötven vásárhelyi katona és hadifogoly nyughelye máig ismeretlen. A vásárhelyi zsidó munkaszolgálatosok és a haláltáborokban elpusztítottak száma meghaladta a négyszázhetvenet, közülük is kétszázuknak ma sem ismert haláluk helye és ideje és végső nyughelyük. A túlélők nagy része Palesztinába vagy az Egyesült Államokba vándorolt ki. 1944 telén jelent meg az újra megkisebbedett országban, így Vásárhelyen is, az 1939 és 1941 között visszacsatolt magyar országrészekről menekülők sokasága. Köztisztviselők, politikusok, pedagógusok tartották biztonságosabbnak, hogy az újra bekebelezett országrészekről átmeneküljenek a maradék Magyarországra. Különösen nagy számban menekültek át és telepedtek le Vásárhelyen, az 1920 után itt élő, majd a visszatért országrészekbe átköltöző pedagógusok, hivatalnokok. Főként Erdély és a Délvidék felől menekültek sokan a városba. Különösen sokan menekültek át (akik tudtak) Délvidékről, a területet elfoglaló partizán hadsereg vérengzései elől, akik nagy része nem is tért vissza. Ezzel együtt a magyar honvédség harcai közben, a Kárpátoktól, Erdélyen át, a magyarországi és a felvidéki harcok során szovjet fogságba esett vásárhelyi katonák, majd leventék százai kerültek ki „egy kis munkára” a szovjet közel- és távol-keleti munkatáborokba, ahonnan csak legkevesebb két-háromévi robot után kerültek haza. Nem volt az sem ritka, hogy a „má- lenkij rábót” tíz évig is eltartott, ha az illető túlélte az embertelen munkakörülményeket és nem esett halálos betegségbe. „Ha kimögyök, ha kimögyök Délamerikába, Jegyöt váltok, jegyöt váltok szép Magyarországba. Egy jó jegynek, egy jó jegynek ötvenös dollár az ára, Visszagyüvök kisangyalom szép Magyarországba.” (dél-alföldi kivándorlók nótája) A front elől sokan menekültek nyugat felé a vásárhelyiek közül is. Félelem a szovjet hadsereg fosztogatásai, kegyetlenkedő hírük és a nyomukban garázdálkodó román csatlósok miatt nyugatabbra igyekezett sok vásárhelyi biztonságot keresni. Ezek egy jelentős része is külföldre távozott, a Dunántúlon, vagy a fővárosban talált megélhetést, új életet, csak töredékük tért haza. Bartha Béla fodrász és fiatal felesége, B. Erzsébet szintén a közeledő front elől menekült fokozatosan nyugat felé. Végül Székesfehérváron leltek befogadókra 1944 késő őszén. 1945 januárjában kezdődött az akkor már szovjet kézben lévő város és környékének visszafoglalására indított német és magyar csapatok közös támadása, utcai harcokkal, páncélos csatával, majd bombázással. Ilyen körülmények között élték át Fehérvár ostromát, amely március 22-én a szovjet bevonulással ért véget. 150
