A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Tanulmányok - Benkő László: Elszakadók, beköltözők, megmaradók…
rábbi, vagy kint szerzett - már önálló iparukat, mesterségüket. [Ekkoriban kezdett terjedni az „Amerikából jöttem, mesterségem címere...” nevű gyermekjáték, amely egészen az 1970-es évekig tovább élt a helyi gyerekek körében is.] Már a századfordulón megjelenik a külhonban jó megélhetésben élő vásárhelyiek kapcsolata az itthoniakkal, mint az egykori református főgimnáziumi diák, a New Yorkban mérnökként dolgozó Nagy Sándor, aki kinti gyűjtésből 70 koronás támogatást adományozott 1904-ben helyi jótékonyságra. Gyakori volt a földnélküli, vagy az örökségből kizárt paraszti rétegből kivándoroltak között, hogy a megszerzett vagyonkából itthon kisebb-nagyobb földterületet vásároltak, gazdálkodás céljából. A másik részük hazatért, mielőtt teljesen tönkre ment volna, egy jelentős részük pedig elkallódott. A jó anyagi körülményeket kiépítők aránya csekély volt, ezek legtöbbje már választott, új hazájában alapított családot. Ha magyar házastársa lett, a nyelvet továbbvitték több emberöltőn keresztül. Ha idegen környezetbe került, ő, de családja mindenképp beleolvadt a nagy amerikai „olvasztótégelybe”, legtöbbször hazai családjával, rokonságával is teljesen megszakítva a kapcsolatot. Az idegenbe kivándorolt vásárhelyieknek az egyetlen lehetőség a levélben való kapcsolattartás maradt, gyakori kérdése volt a helyieknek ebben az időben: Kapott-e Ámerikábul, az unokáiul levelet, Pétör bácsi? vagy Gyütt-ё levél a fiáiul, Ilonka? 1908-tól az amerikai gazdaság átmeneti válságba kerül, szigorított beutazást vezetnek be, így a magyar bevándorlás is nagymértékben visszaesik. Az ottani munkanélküliség hatására kb. 43 ezer munkavállaló költözik vissza Magyarországra, itthoni súlyos szociális kihatásokkal. Az Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Hódmezővásárhelyi Köre már az 1870-es évek elején megalakult - Török Károly vezetésével - Pest-Budán, ez fogta össze és támogatta is a fővárosban tanuló, majd elhelyezkedő vásárhelyi hallgatókat, de a szülővárossal sem szakította meg legtöbbjük a kapcsolatot. Másik részük nagy számban maradt a fővárosban, vagy a monarchia és a királyság nagyobb városaiban helyezkedett el, kisebb számban kerültek nyugat-európai vagy amerikai állásokba. Szokásban volt a századforduló környékén hogy a más városba távozó iparos, hivatalnok, tanár stb., kisebb baráti, munkahelyi búcsútalálkozót rendezett. A helyi újságokban is gyakran beszámoltak ezekről.28 A művészvilág hazai tehetségei leginkább Párizsba igyekeztek kijutni, tanulás és érvénysülés miatt. Egy részük azonban hazavágyott, mint a vásárhelyi születésű Tornyai János, miután három évi festészeti tanulmány után visszatért szülőföldjére, így vallott: „Nekünk van igazunk, akik azért jöttünk haza Párizsból, mert szerettük a fajtánkat és éreztük, hogy itt van a legnagyobb köd, itt kell a legjobban tömi, oszlatni a ködöt: írással, képpel, felolvasással, múzeummal...” Tornyai művésztársa, Endre Béla festőművész polgári környezetéből is elvágyott Rómába, majd Párizsba, de szintén visszatért a „magyar Fiesoléba” alkotni. Az 1920-as évek vásárhelyi művészei is töltöttek néhány évet Franciaországban, Olaszországban vagy VV, 1906. dec. 16. 141
