A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Tanulmányok - Benkő László: Elszakadók, beköltözők, megmaradók…
ták. Először leginkább nagyvárosba, a fővárosba, majd gyakran külföldre is kikerültek, munkavállalás céljából. Az erős alkatúak megállták a helyüket, a gyöngék gyakran elzüllöttek, ha lelki békéjüket ott sem találták meg, öngyilkosságba „menekültek”. Lényegében nemzetiségi bevándorlásnak vehetjük azt a gyakorlatot is, amely leginkább 1873 és 1887 között volt jellemző városunkra, de a későbbi időkig gyakorlat volt. Egy-egy alkalommal 15-20 felvidéki tót árvát vettek magukhoz vásárhelyi családok, az állami gondoskodás helyett.20 Egy részük szegénység, másik részük nem várt gyerek volt, de olyan anya is fölajánlotta gyermekét, akinek apja amerikai munkavállaláskor hagyta el családját, vagy tűnt el nyomtalanul. A korszak egyetlen nagyobb létszámot kitevő, állandó betelepülői a vásárhelyi határral szomszédos orosházi részekről érkeztek, amikor a vásárhelyi puszta fölosztásra került (1850-től). A pusztán földet vásárló és tanyát építő népesség mintegy 30 %-a érkezett a határos Békés vármegyéből.21 A „boldog békeidők” gazdasági el- és kivándorlása. Habár száz év alatt kb. megháromszorozódott a város népessége, a századfordulón a város lakosságához mérten (kb. 60 880 fő) kb. 10 880 körül volt az ismert, tartósan elvándorlók száma. Ezek nagy része férfi alkalmi mezőgazdasági munkás (béres, tanyás, bérlő), városi iparos inas vagy segéd, kevés mester. Ez az első hullám, akik munkavállalás céljából indultak el a német-francia iparvidékre22, majd sokkal nagyobb számban Eszak-Amerikába. Kezdetben a mezőgazdaságban, később csak az iparban, bányászatban és a vasútépítkezéseken dolgoztak, de szép számmal kerültek az akkori új telepítésű városok szolgáltatóiparába is. 1810 és 1910 között az USÁ-ba bevándorolt 25 millió európai lakosból, Nagy-Britannia és Németország után az Osztrák-Magyar Monarchiából származott, megelőzve a két későbbi hatalmas bevándorló tömeget adó olaszokat és oroszokat. A magyar anyanyelvűek kivándorlása főként a szabadságharc bukása után, majd második hullámként az 1880- as évektől emelkedett meg, hozzávetőlegesen 330 ezer fő. Vásárhelyieket érintő közvetlen adataink - amely országos statisztikai kimutatásokból származnak - 1900 és 1913 közötti évekről vannak. A tizenhárom évben Hódmezővásárhelyről - hivatalosan - mindössze 120-an távoztak külföldre. A tanulmány szerzője, Féja Géza hozzáteszi: „Ezek a hivatalos adatok távolról sem foglalják magukban a kivándorlók teljes létszámát. ...Amerikába is sokaknak sikerült útlevél nélkül kijutniuk. S a hivatalos összeírások különben is bizonyos „optimizmussal” készültek.”23 Ezt erősíti meg egy helyi újsághír 1906-ból: „Az alföldi magyarok ezideig még 20 VV, 1887. nov. 17. 21 Gyáni Gábor: A dualizmus kora (1873-1914) In: Hódmezővásárhely története \V\. Főszerk. Szabó Ferenc. Hmvhely, 1993. 223. 22 Simonka György (sgy) tárcája. Délvidéki Hírlap, 1949. júl. 17. 7. 23 Féja Géza: Viharsarok. Az Alsó-Tiszavidék földje és népe. (Kivándorlás) Bp., 1937. 139
