A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Emlékezés - Nagy Gyöngyi: A békéssámsoni Szabadság Háza

nemzeti fliggetlenségünk hagyományait nem tartja tiszteletben. ” A szervezkedésnek bárki tagja lehetett, aki a fennálló társadalmi renddel nem értett egyet. A beszervezett tagokat minden körülmények között titoktartás terhelte, s számolva a lebukással, valamint annak beláthatatlan következményeivel, csak nőtlen férfiak léphettek be. A szervezet tagdíjakból tartotta fenn magát, s a jövőt illetően is volt elképzelése: „...egy egységes, független, magyar kormányzatot támogat, melynek a mi szerintünk legegészségesebb irányzatát Kovács Imre mint politikai irányvonalát, Kéthly Anna pedig mint egyéni, jellembeli irányvonalát tükrözi. ”

1954 augusztusában a sámsoni ellenállók Angyalföldön szórták ki röplapjaikat. Ez lett a végzetük, mert innentől kezdve megindult ellenük a nyomozás. 1954 novemberében az államvédelmi szervek már tudták, hogy a MÉM (Magyar Ellenállási Mozgalom) 1951 óta működik, s Békés, Csongrád, valamint Szolnok megyében kommunista- és rendszerellenes röpcédulákat terjeszt. Novemberben, a Láng Gépgyárban is röplapok jelentek meg, s így jutottak el Major Jánoshoz, az egyik taghoz, aki egyedüli Békés megyeiként dolgozott a gyárban. A munkahelyén egy „Körmendi” fedőnevű ügynököt állítottak mellé, Békéssámsonban pedig „Pál Ottó” nevű informátor kezdte el gyűjteni az információkat. Major Jánoson keresztül hamarosan eljutottak a szervezkedés vezetőjéhez, Annus Istvánhoz. „Körmendi” 1955. február 14-i jelentésében leírta, hogy Major János teljesen a bizalmába fogadta, s elárulta, hogy tagja egy 1951 óta működő szervezkedésnek. Ez az ügynök még februárban találkozott az ellenállás több tagjával, s őt is beszervezték. 1955. március közepén, az ügynökök munkája nyomán, megindultak a letartóztatások és a házkutatások. Annus Istvánt és Zöld Imrét az elsők között tartóztatták le, s fogdaügynököket küldtek melléjük, amelynek célja az volt, hogy az egész szervezkedésről részletesen beszámoljanak.

A bírósági tárgyalást 1955. július 1-jén tartották Budapesten. A csoport tagjai ellen különböző vádakat hoztak fel: antikommunista röplapok terjesztése, fegyver- és robbanóanyag rejtegetés, robbantások, és egy esetleges háború kitörésekor a helyi politikai hatalom átvételének tervezése. Az elsőfokú ítéletet 1955. július elsején és másodikén hozták meg. Annus Istvánt és Zöld Imrét ekkor halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték, a többiek hosszú börtönbüntetéseket kaptak. A másodfokú tárgyaláson a halálos ítéleteket kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. A Magyar Ellenállási Mozgalom húsz tagja ekkor összesen 186 év börtönbüntetést kapott.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt kiszabadultak, de többségüket 1957-ben újra elfogták, hogy hátralévő büntetésüket letöltsék. Szabadulásuk után a kommunista rendszer fennmaradásáig állandó megfigyelés alatt álltak és másodrendű állampolgárok maradtak.

Néhány évvel ezelőtt anyai nagyanyám békéssámsoni házában gyakorta összeültünk családi ebédekre. Ilyenkor sokat beszélgettünk, megjelent egy-két szomszéd és rokon is, s olyan nevek hangzottak el, mint „Leó”, „Imre bácsi”, „Retek” vagy „Bozambó”. Kiderült, e nevek csak becenevek vagy fedőnevek, ha úgy tetszik, s családunk valamennyiüket jól ismerte, hiszen „Pista”, azaz Pleskonics István, csa284