A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Tanulmányok - Makó Imre: Fogolycsere révén a Szovjetunióban

modorú személyiség képe mutatkozik meg. Tettei miatt nem mutatja a megbánás jelét, mint aki önmaga előtt utólag is igazoltnak látja korábbi cselekedeteit, és a kitűzött célhoz (mint a proletárhatalom feltétlen megvédése) vezető eszköz megfelelő megválasztását. Honvágya, legalábbis látszólag, kimerül a megszokott hazai dolgok nélkülözésében. Stílusa érzelemmentes, közléseiben ugyanakkor kifejezi a mellette szinte egyedül kitartó, az egyetlen gyermeke sorsáért aggódó anya iránti tiszteletet, az érte való aggódást és érzelmi kapaszkodását iránta és fogadott húga iránt. Egy rokon halálhíre kapcsán olvasható tőle egy keresetlen eszmefuttatás is a halál megítéléséről.

Visszatérő témája a hazatérés gondolatához való viszonyulás. Azt nem tartja valószínűnek, bár egyszer, az amnesztiából történt kihagyásuk reakciójaként megjegyzi, hogy eljön majd az idő, amikor haza fognak térni amnesztia nélkül is. Kijelentése egybecseng a téma avatott kutatónak azon megállapításával, miszerint a magyar emigráció, mely a 30-as években még élvezte azokat a lehetőségeket, amelyeket „forradalmi múltjával” és értékes munkájával a szovjet társadalomban kivívott magának, töretlenül hitt a hazatérésben, és hogy megéli a „második Magyar Tanácsköztársaságot”.60 Megjegyzendő itt, hogy a kivándoroltak kategóriája sorolt úgynevezett cserekommunisták az állampolgárságról szóló 1879. évi törvénycikk alapján magyar állampolgárságukat tíz év után elvesztették.

A levélíró említést tesz emigránstársairól, még kint lévő magyar hadifoglyokról, közös időtöltéseikről, tájékozottságukról az itthoni történésekről és a világ dolgairól. Leírásai szemléletesek, sorait olykor sajátos humorral fűszerezi. ír az ottani éghajlatról, a lakosságról és szokásaikról, az életkörülményekről és a saját életviteléről, benne a magánéletéről, és betegségeiről is.

Az első levél arról árulkodik, hogy az emigránsok fogadására még kellően fel nem készült állam azt követően, hogy visszaadta a hazájukban elítéltek szabadságát és sok esetben életét, sorsára bízta az emigránsokat, úgyszólván szélnek eresztette őket. Más forrásból ismert, hogy ez időben még járvány és éhínség pusztított Oroszországban, és nem volt elegendő munkaalkalom.

Egy privát terven keresztül értesülhetünk arról, hogy a Szovjetunióban meghirdetett új gazdaságpolitika, a NEP-korszak (1922-1927) szele megérintette a vállalkozóbb szellemű magyar emigránsokat is. A polgárháború idején bevezetett gazdálkodási mód, a „hadikommunizmus” csődje után a szovjet állam ugyanis részben visszatért a kapitalizmushoz, és a nagyipar állami kézben tartása mellett teret engedett a magánvállalkozásoknak. Ezt váltotta fel az első ötéves terv időszaka, mely látványos ipari fejlődést és modernizálást hozott. Ehhez azonban a mezőgazdaságtól kellett forrásokat elvonni, amiért a lakosság egy része súlyos árat fizetett. Sarró életében is új szakasz nyílt meg a szovjet mezőgazdaság átszervezésével, aminek maga is aktív résztvevője lesz. Az első két ötéves terv végrehajtása során több száz magyar kapta meg az „élmunkás” és az „újító” címet; „Sztahanov módszerét követve dolgozott Bakuban Debreceni József,

60 petrÁK Katalin: Emberi sorsok a 20. században. Magyar hadifoglyok és emigránsok a Szovjetunióban a két világháború között. Napvilág Kiadó-Politikatörténeti Intézet. Budapest, 2012. 206.

88