A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Adattár - Kovács István: Krónika 2016

KRÓNIKA Ez történt Vásárhelyen 2016-ban január 4. Megkezdte az ügyfelek fogadását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád Megyei Kirendeltsége a Kálvin téri egykori zeneiskola (korábban zsidó kávéház) felújított épületében. A hivatal Szegedről tette át székhelyét. A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tanulói birtokba vették az egykori Corvin Mátyás Szakközépiskola felújított épületét. január 7. Ünnepélyes keretek között átadták a Hódi Pál utcai parkot és mélygarázst. Három köztéri alkotás és több molinó teszi látványossá az új parkot. Nagy Attila vásárhelyi szobrászmű­vész Sándy Gyula építészmérnök emlékére készített szobrot, amely a parkba vezető csillag­ösvény mellett kapott helyet. Az ide látogatók pihenését szolgáló kertben három csobogó épült, amelyek mellé Böjti András üvegszobrász „Hommage a Janáky” című üvegplasztika sorozata került. A játszó-mászófal felett található 10 méter magasan felnyúló, 160 m2-es fal színtervét V. Nagy Nándor vásárhelyi keramikus készítette. január 8. Életének 89. évében elhunyt Steiner Béla zeneszerző, pedagógus, karnagy. 1959 és 1963 között a hódmezővásárhelyi zeneiskola igazgatója. 1963-tól a szegedi Tanítóképző Főiskola szakcsoportvezetője. 1973-tól 1987-ig a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium tanára. Oktatói munkája mellett kórus- és táncegyüttes-vezető Pitvaroson és Vásárhelyen. január 11. Eifert János fotóművész kiállítása Bukarestben. január 15. Nagygyörgy Sándor (1933-1993) vásárhelyi kötődésű festő- és fotóművész hagyatékával gazdagodott a Tornyai János Múzeum, az alkotások egy részéből kamara kiállítás nyílt. A Németh László Városi Könyvtárban bemutatták Szenti Ferenc Utak című verseskötetét. január 19. A Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtárában bemutatták Francisztiné Molnár Erzsébet Hódmezővásárhelyi Oktatástörténeti album című kétkötetes könyvét. január 21. Életének 69. évében elhunyt Pál Sándor vásárhelyi születésű vállalkozó, sportvezető, já­tékvezető. A Jó Étvágyat Kft. tulajdonosa, a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség Játék­vezetői Bizottságának elnöke. Életének 105. évében elhunyt Szénásy Gyuláné Béla Mária pedagógus, a Székkutasi Ál­talános Iskola nyugalmazott tanára. január 22. Bessenyei Ferenc-díj kitüntetésben részesült Vágó János kürtművész, karnagy, valamint Kovács István színművész. január 24. Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Csatlós Pál ny. főiskolai tanár, 1962 és 1988 között a DATE Állattenyésztési Főiskolai Karának (korábbi neve: Hódmezővásárhelyi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum, majd a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Kara) oktatója. 333

Next

/
Thumbnails
Contents