A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)
Kitekintő - Szigeti János: Ohrid két évtizede
két kis kápolnában végződő külső előcsarnok épült.10 Ebben az előcsarnokban nagyon szép ikonokat helyeztek el. A szenteket frontálisan ábrázolták. Ótestamentu- mi prófétákat, Istenanyát, Mária életét felidéző híres ikonokat láthattunk. Ohrid területén a szerb uralom alatt is virágzott az ikonfestészet. A boltíveken a nagy ünnepek témái szerepelnek, a kupolában a pantokrátor Krisztus, az oszlopokon a harcos szentek képmásai tekintenek ránk. A török hódoltság évszázadai alatt is élt és működött a templom és a kolostor. A falakon a bizánci szentek nyugalma máig a balkáni népek együttélésének szimbólumai lehetnek. Mind a mai napig sokan keresik fel a Szv. Szofija (Szent Szófia) székesegyházat, melyet a 9-11. században emeltek.11 1317-ben emeletes, nyitott előcsarnokot építettek még hozzá. Freskói, freskódíszei, freskóciklusai méltán világhírűek. Az Apostolok áldozása jelenet fontos teológiai vitára utal.12 Az egyemeletes, nyitott előcsarnok két oldalára kétszintes, tornyos homlokzatot, szintén román stílusú ablakok tagolják.13 Szv. Naum-kolostor Az Ohridi-tó délnyugati sarkában, Trpejca és az albán határ közelében, egy szirttetőn helyezkedik el az egyik leghíresebb kolostor, amely az alapító, Szv. Naum nevét viseli. A bizánci művészetben is fontos szerepet játszó Szent Naum kolostortemplom mesterei, ikonfestői, díszítői Athoson, a Meteora kolostoraiban tanulták mesterségüket. A régi tradíciókat máig megőrizték.14 A kolostor-alapító Naum (843-910) Cirill és Metód tanítványa, Morvaországból jött, és az ohridi kolostorban halt meg. Az eredeti templomnak csak az alapfalai maradtak meg. Bizánci módra épül tovább a 16. századtól kezdve az épületegyüttes. Idilli a kolostor környezete is. A kolostor közelében találjuk a Drim folyó forrásvidékét. A folyó a tavat táplálja, majd Strugánál zuhatagosán gyors folyással a várost átszelve elindul a tenger felé. Ikon a hódmezővásárhelyi görögkeleti templomból Az 1783-1807 között épült görögkeleti templom leghíresebb ikonja Szent Naumot ábrázolja.15 A szent püspököt különös tisztelet övezi a macedóniai Ohridban és Bitolában. Az ikonon a püspök kezében pásztorbot látható, a háttér 1,1 Művészet, 1975. 4. sz. 11 Sveta Sofija Saint Sophia Ohrid. Zagreb, 1988. 12 FALUDY Anikó: Bizánc festészete és mozaikművészete. Corvina Kiadó, 1982. 24. Krisztus az áldozati asztalnál a kenyeret megszegje, vagy felszegetlenül áldja meg. 13 Vö. ZÁDOR Mihály: Bulgária építészete. Corvina Kiadó, Bp. 1979. (Az építészet világa 9.) 12. 14 SOMOGYI Árpád: Ohrida későbizánci festészete és Magyarország = Művészet, 1967. május. 7-8. 15 Csongrád megye építészeti emlékei. Szerk. TÓTH Ferenc. Szeged, 2000. 140-141.; ARACSI Alfréd: A görögkeleti templom és jelentősebb műkincsei = Vásárhelyi Szó, 1956. május. 27-30. 323