A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Emlékezés - Szabó Dániel: Adatok a tanyamúzeum létrejöttéhez

Csak most tudatosult bennem a mellőzésem. Igen, Égető János jól tudta, hogy az évek során milyen viszontagságokon ment át, hányszor került kátyúba a tanya­múzeum ügye, s azt is jól tudta, hogy én milyen szerepet vállaltam abban, hogy Kopáncson maradjon Hódmezővásárhely tanyamúzeuma. Kedves Égető János! Utólag köszönöm ezt a lényegi megállapításodat, bár csak ezt kaptam a fáradozásaimért aznap, de Te az én szememben több voltál, mint egy vendégprofesszor. Sok víz lefolyt a közeli Tiszán a 80-as évek közepére, és is meg­jártam több Canossát, meg a száz tü hosszát oda-vissza, a „jó osztályomat” kike- rékpároztattam a Kopáncsi Tanyamúzeumba. Alighogy befordultunk, Bálintné, a fiatalabbik Kovács lány jön a kulcsokkal és szakértőn magyaráz. A megérkezéskor láttam, hogy a sok gyerek között nem ismert meg. A gyerekeket magam köré gyűjtve, megkérdeztem:- Tessék mondani, hogyan is lett a tanyájukból múzeum?- Hát én már csak arra emlékszem, hogy Szabó Dániel összehívott minket a városi pártbizottságra, ott kötöttük meg az adásvételi szerződést.- S mi lett azzal a Szabó Dániellel?- Nem tudom, én azóta sem láttam. Alig akarta elhinni, hogy én vagyok most is itt, a valamikori fogadatlan próká­tor.- No, gyerekek, igazoljatok, mert nincs nálam a személyim! Sic transit gloria mundi - így múlik el a világ dicsősége. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT VÁROSI BIZOTTSÁGA Hcdmeiívótőfhely, Ady Endi* u. 2 ti. Telefon: N5. Kovács Eszter részére Helyben Kertészeti Váll. Hagy András J. utca 1971. március 8-án 8.50 órakor a Városi Pártbizottságon meg­beszélést tartunk a leendő tanyamuzeum megvalósításának kér­déséiről. Kérem, hogy a GorZ3atanya 32?. számú tanya egyezményes Kisa­játítása feltételeinek megbeszélésére a fenti időpontban meg­jelenni szíveskedjék. Hódmezővásárhely, 1971* március á. Szabó Dániel PMO vez*. Meghívó a tanyamúzeum létesítésével kapcsolatos megbeszélésre 308

Next

/
Thumbnails
Contents