A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)
Tanulmányok - Zeman Ferenc: A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület két világháború közötti históriája
ügyi miniszter tanyakirendeltséget hívott életre Hódmezővásárhelyen, amely a város, Szeged, illetve Csongrád és Csanád vármegyék külterületein élő majd’ 170 ezer tanyai lakos szociális problémáival foglalkozott, tevékenysége jótékony hatással volt az itt élők mindennapjaira. A kirendeltséget azonban Ivády Béla a Károlyikormány földművelésügyi minisztere 1931 végén takarékossági okokból megszüntette.30 1928 márciusában mezőgazdasági bizottsági tagválasztásokra került sor, melyen a Függetlenségi Párthoz köthető csoport, Kovács Jenő vezetésével teljes vereséget mért a GE által favorizált listákra. A Mezőgazdasági Bizottság ezután Kovács Jenő elnökletével folytatta működését.31 A Gazdasági Egyesület 1928 novemberében gazdanapot szervezett, melyen az ország és a régió több gazdaszervezete is képviseltette magát. Az egybegyűltek a legsürgetőbbnek tartott kérdésekről: a közigazgatás egyszerűsítéséről, a súlyos közterhet jelentő vagyon- és jövedelemadók eltörléséről vagy legalább mérsékléséről, a termésértékesítés válságáról, az olcsó, hosszú lejáratú hitelek szükségességéről és a vetőmag, valamint a termelési eszközök drágulásáról tanácskoztak. Az esemény összekapcsolódott Lázár Dezső megfestetett portréjának ünnepélyes leplezésével.32 Az 1928-as év terméseredményei valóban nem adtak túlzott bizakodásra okot a gazdáknak: a külpiacok szűkössége a terményárakat alacsonyan tartotta, az állattenyésztésre pedig szintén válságos idők jártak. A Gazdasági Egyesület ugyanakkor Vásárhely legbefolyásosabb és politikailag megkerülhetetlen társadalmi egyesületeként fénykorát élte. A Gazdasági Egyesület a gazdasági világválság idején A mezőgazdaság válsága az 1929-es évben tovább mélyült. Az ország termény- feleslegét a világszintü túltermelés következtében szűkös külpiacok miatt nem lehetett értékesíteni. Ezért az agrárárak lefelé tendáltak, miközben az iparcikkek árszínvonala változatlan maradt vagy nőtt, ami az agrárolló nagyra nyílását eredményezte. Az előző év őszén megrendezett gazdanapon már felvetett problémák miatt a Gazdasági Egyesület februári éves közgyűlésén Lázár Dezső újból megkongatta a vészharangot. A válság hatását mutatta, hogy a GE költségvetése ezúttal tizenötezer pengő volt, tehát kétezerrel kevesebb az előző évinél.33 Az 1920-as évek végén a Gazdák Hitelszövetkezete még mindig hasonló paraméterekkel rendelkezett, mint alakításakor. 1929-ben 1000 tagja volt, akik 3500 30 VRÚ 1928. február 14. 1. VRÚ 1928. november 16. 2.; VÚ 1927. február 14. 1-2.; VÚ 1931. november 21.1. 31 VRÚ 1928. március 28. 1.; VRÚ 1928. április 17. 2 32 VÚ 1928. november 27. 1-3. 33 VÚ 1929. február 19. 2. 203