A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Tanulmányok - Benkő László: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen II.

és a diákszereplők egymásnak átadva, kézzel lemásolták azt. Ez a megoldás élt egészen a másológépek, majd a nyomtatók tömegesebb elterjedéséig. Ha mindenki leírta a teljes vagy részleges szövegkönyvet, következhetett a szöveg betanulása, majd a próbák időszaka. A fölkészítő tanár először olvasópróbákat, majd ezzel párhuzamosan a mozgásos játékot igyekezett betanítani a fiatalokkal. A fölkészítő tanárok egy része a szöveg érthetőségére és hangsúlyosságára fektet nagyobb nyomatékor van, aki a mozgásokra és a szereplő diákok arcjátékára összpontosít.

Jelmezeiket összeszedték az ismeretségi körből, a szülők, rokonság segítségével készítették el, ritkábban kölcsönözték. Koronként változtak például a fiúszereplők fejfedői: a huszárcsákó, a császári-királyi honvédsüveg, a leventesapka, majd a tányérsapka. Az önkéntes tűzoltók sisakját, a kikopott csendőr kalapot, a régi és az újabb kiszolgált rendőrföveget egyaránt fölhasználták a megfelelő színdarabokhoz. Az olyan jelmezt, amelyik nem volt viselhető hétköznapokon, egyik szereplő adta a következő darab résztvevőjének. Az átalakított felnőtt ruhákat ellátták zsinórozással, bojtos váll-lappal, ezüstpapírral bevont fakarddal: és készen állt a vitéz, a huszár vagy a katona. Paraszti-, polgári viselethez, betlehemes pásztorjátékhoz kopott kalapot, elnyűtt kucsmát, lukas süveget, hulló szőrű subát, régi dolmányt vettek magukra és adták tovább a kisebbeknek.

A lányok különböző ruháit, jelmezeit és a kiegészítőket már nehezebben, költségesebben lehetett kivitelezni, de melyik szülő ne teremtette volna elő kislányának a jelmezt, aki először kapott királylányi, hercegnői, angyalka vagy tündér szerepet. Az ügyesen varró édesanya vagy más rokon, ismerős szabta ki és állította össze a lánykák ruháit, legyen az az egyszerű pásztorlányé vagy a francia királylányé. Gyakran csak kiegészítőkkel, díszítésekkel tették alkalmassá a fiúk, lányok jelmezét a darabnak megfelelően.

Színpadkép, színfal, bútorok, kellékek. A festett paravánok, színfalak a legkülönbözőbb módszerekkel és kivitelezéssel készültek, tanítói, tanári és gyakran szülői segítséggel, munkával. Az ügyes szaktanár, vagy asztalos apuka által összeállított lécvázra vászonanyagot feszítettek és ezt festették meg a darabnak megfelelő háttérnek. Ritkábban különálló ház, kerítés, lombos fa is készült hasonló módszerrel, amely a térhatást fokozta. A bútorokat igyekeztek a darab korához hasonló darabok összeválogatásával megoldani. A kellékeket is ezekhez válogatták, a tanári, szülői házakból hordták össze. A diákok (tanári segítséggel) kézzel írt, festett meghívóiktól, a szereposztásoktól jutottunk el a színes plakátokig, műsorfüzetekig. A különböző korú diákok közösen betanult és sikerre vitt mesejátékaira, bohózataira, színműveire évek- és főként évtizedek múltán is örömmel gondolnak. A szerep- osztáskor, betanuláskor és az előadás közben előfordult féltékenység, kellemetlenség, tévesztés az évek múlásával egyre szebbé válik a diákok emlékezetében. Az ifjú kor, a diákévek emlékeiben a legszínesebb lapokra kerülnek a közösen előadott, a szülők, nagyszülők, a tanárok és a fiatalabb diáktársak előtt eljátszott színdarab.

Visszaemlékezők: Bakos Brigitta, Kiss Jánosné Dezső Jusztina, Hegedűs Mihály, Kokovai Jánosné Gregus Mária (Székkutas), Szabó Gábomé (Mártély), Dani

169