A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Tanulmányok - Benkő László: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen II.

zá. Ezután vették fel a Szép Színmüves Céh nevet, tisztelegve az egykori erdélyi könyvkiadó vállalkozás (Erdélyi Szépmíves Céh) emléke előtt. Elsősorban irodal­mi, történelmi, verses, prózai és zenés összeállításokat vittek színpadra, könyvtári bemutatóra. Tagjai: Benkő László (vezető, színpadra alkalmazó), Bajnócziné Rácz Éva, Nagy Gyöngyi, Kiss Gerda, Papp István, Mónus Bálint, Béni Csaba. Részben ebből a társulatból nőttek ki 2011-től, az „Idéző” nevet viselő irodalomtörténeti sorozat előadói, közreműködői. DHKT Irodalmi színpada (1999-2010) A Dél-Alföldi Hagyományőrző Kos­suth Társaság rendezvényein, bálok, irodalmi és történelmi eseményekhez fűződő összeállításokat adtak elő. Vezetője: Csáki Zsolt (a társaság elnöke). Tagjai többek között: Csákiné Monoki Mariann, Csáki Zsolt, Nagy Viktória, Benkő László, Bajnócziné Rácz Éva, Kiss Gerda. A Koktél Kultúr Kársulat [így K-val] 2012 szeptemberében alakult 10 hódme­zővásárhelyi művészetpártoló ember segítségével. R. Queneau: Stílusgyakorlatok c. drámájával mutatkoztak be a vásárhelyi közönség előtt. Alapító tagok: Csáki Márton, István Noémi, Kozma Mariann, Huszka Ilona, Torma Evelin, Rakonczai Kitti, Kádár Andrea Ágnes és mások, vezetőjük: Mémyei Ilona. A színtársulat további szerepléseiről nem tudunk. Könyvtári irodalmi színkör („fényesi társulat”) 2012-től szervezte meg fényesi Tóth János, író, előadó a Vásárhelyi Esték c. irodalmi, művészeti sorozatát a Né­meth László Városi Könyvtárban. A helyi alkotók közösségéből, a Kárász József Irodalmi Körből és egyéni alkotókból, előadókból szerveződött. Elsősorban temati­kus irodalmi esteket, könyvbemutatókat, vers- és próza összeállításokat, zenés és énekelt verseket adnak elő. Tagjai: Arany-Tóth Katalin (helyi költő, előadó), fényesi Tóth János (irodalmi alkotó, -szervező, -előadó, a társulat vezetője), Dani Imre (költő, dalszerző, gitáros), Bajnócziné Rácz Éva (előadó) és többen mások. Gyakori az együttes (közös) fellépésük a Károlyi Színpaddal vagy egyes, ott sze­replő műkedvelő színjátszókkal. Ez idáig egyetlen helyi színjátszó találkozót tartottak a Károlyi Ház szervezésé­ben, 2014 augusztusában, amelyen a Károlyi Színpad Baranyi Ferenc: Lónak vélt menyasszony c. komédiáját, a Bessenyei Színkör Formanek Csaba: Kadapul c. szerelmi történetét és a B-Etap Társulat Nyári zenés összeállítását adta elő. A műkedvelő előadások színikritikája a helyi sajtóban A helyi sajtó szinte kezdetektől fogva két- ill. több pólusú, többféle világnézet és helyi érdekkör alá tartozik. Ennek megfelelően a különböző műkedvelő színi alkalmak, események megítélése, kritikája is e körök szerint változott. Árnyalja a képet az is, hogy több színházi kritikát író újságíró, szerkesztő maga is színészke- dett helyi társulatokban, rövidebb-hosszabb ideig. Első színikritikákat a Vásárhelyi Közlöny teszi közzé a Színészet rovatban (1869-től), majd a rövid ideig újságszer­152

Next

/
Thumbnails
Contents