A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Tanulmányok - Makó Imre: Fogolycsere révén a Szovjetunióban

Azonban teljességgel nem zárható ki az sem, hogy Sarró Sámuel az 1930-as évek második felében végrehajtott sztálini tisztogatásnak esett áldozatul. A szovjetellenesség vádjával megindult tömeges letartóztatások és elítélések kapcsán, mely utóbbi szinte minden esetben lágerben letöltendő kényszermunka volt, Petrák Katalin utal az emigráció szétesésére. Kutatásaik során 1980-ban összehívták a Bakuban élő magyarokat és hozzátartozóikat. (Máshol 1976-os találkozót említ, amelyen már csak a leszármazók jelentek meg.) Mint úja, megrázó élményben volt részük: „a megjelentek, noha egy városban éltek, 1936 óta először találkozhattak először”. Hasonló volt a helyzet Lenin- grádban és egy másik városban is. 1935-ben még jó volt a szovjet közhangulat, az esztendő kiemelkedően jó termést hozott és nőtt az ipari termelés. A rákövetkező évben azonban - miképp a kutató megállapítja - romlott a belpolitikai helyzet, ráadásul a tervet sem tudták teljesíteni, és ezért az üzemek vezetőit tették felelőssé.90 A bakui magyar emigráció és Sarró Sámuel sorsáról közelebbit talán a hazatért emigránstársak életútjából, esetleges visszaemlékezésekből lehet majd megtudni.

Az életének 79 évében járó özvegy Sarró Sámuelné 1943-ban ajándékozási szerződést kötött a Mátyáshalmi dűlőben lévő, összességében a 20 kát. holdat valamivel meghaladó ingatlanaira vonatkozólag. A helyzetével számot vető anya - ki fiáról már vagy tíz éve semmi hírt nem kapott, most annak korábbi kijelentései alapján vélelmezett intencióit is követve - földjét kétharmad részben fogadott lányára és annak férjére íratta. Ok ennek ellenében vállalták, hogy Síp utcai háztartásukban ellátják, gondozzák, miképp azt addig is tették. A fennmaradt egyharmadot egyetlen testvérének a gyermeke, vitéz Kiss Ernő kapja az ajándékozó halála után.91 Ez hamarosan be is következett: az özvegyasszony 79 éves korában, 1944 elején tüdőgyulladásban meghalt.

1967-ben feljegyzés készült Sarró Sámuel volt vöröskatona hozzátartozóinak felkutatásáról. A kezdeményezés a városi pártbizottságról indult 1919 közelgő kerek évfordulója kapcsán. A dokumentum azokat az információkat tartalmazza, melyeket Nagy Imre kőművestől nyertek. О Sarró volt feleségével élt együtt, és állítólag Sarró édesanyjának is részben támasza volt. Helyenként láthatóan pontatlan, részben a szóbeszéden alapuló közlése szerint Sarró megnősült, tanítónő volt a felesége. Egy fia született, aki állítólag 1944-ben itt volt a Vörös Hadsereggel és kereste a nagyanyját, de nem tudtak vele kapcsolatot teremteni. Sarró Sámuel 1925-26-ban (!) meghalt Bakuban. Addig leveleztek, küldtek is neki dollárt. Az édesanyja tíz éve (!) halt meg, a Kincses temetőben van eltemetve. Fogadott testvére Kádár Sándomé, kinek félje kovács valamelyik tsz-ben.92

Több emigránstársával, így Mikulik Józseffel és Paksi Józseffel szemben, kinek nevét a rendszerváltásig utca viselte Újpesten, Sarró Sámuel neve nem került be a munkásmozgalom-történeti lexikonba. Bár szerepe nem volt ismeretlen az illetékesek előtt, neve még helyi vagy megyei kiadványban sem olvasható. Mint konkrét példákból látható, ilyenkor mérvadónak a mozgalmi előélet és az utólagosan szerzett érdemek számítottak, és a politikai szempontok felül is írhatták az adott személyhez köthető, az el90 PETRÁK Katalin 2000. 266., 282.

91 HL Telekkönyvi ir. I. 2423/1943.

92 Lásd: 40. jegyzet. Sarró Sámuel ir.

104