A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Tanulmányok - Makó Imre: Fogolycsere révén a Szovjetunióban

de nagyon zavaros címet írt, ha ö írta, alig tudtam magamat belőle kiokoskodni.80 De azért elküldtem neki, nem tudom megkapja-e. A következő levelemben küldök fény­képet, két levelemmel egyet-egyet. Kívánok jó egészséget. Szerető fia, Samu. 1929. V/3-án. * * * Szeretett jó anyám! Tudatom, hogy mind a két levelét megkaptam ez év márc. 14-én. Hogy mikor ér­keztek ezen levelek, nem tudom, mivel én 3 hónapig nem tartózkodtam Bakuban, és a szomszédom nem küldhette utánam, mivel nem hagytam meg neki, hogy hol fogok tar­tózkodni. Azonban a Bakuba való visszaérkezésemkor mindkettőt kézhez kaptam. Ami az egészségi állapotomat illeti, nem a legjobb állapotban van. Tudniillik most csupán az egészségi állapotom miatt jöttem vissza. A szívem körül nincs rendben valami, és ezt kell, hogy gyógykezeltessem. A nyárom valószínűleg valahová szanatóriumba fog­nak küldeni, ha itt Bakuban nem fog javulás mutatkozni. Mindkét levelében írja anyám szegény Lajos bácsi kimúlását. Hát ez a dolog mindannyiónkkal közös. Ez nem is feltűnő sok más esetben. A szegény Lajos bácsi ha­lálesete kissé azért feltűnő, mert a rokonsághoz tartozott. Béke vele. Ernő öcsémtől81 nem kaptam levelet, de nem is olyan fontos. Ha 12 évig nem jutott eszébe nekem írni, rólam megemlékezni. Már a tizenkettedik évben ha ír is, ez már nem fogja összébb húzni közöttünk a rokoni köteléket. Hát, ha ír, csak had írjon. De én majd meg fogom gondolni, hogy fogok-e neki válaszolni vagy nem. Ami a csomagot illeti, ez idő szerint csupán annyit tudok, mint amennyit a levelé­ben ír róla anyám. Ha megkapom, feltétlenül tudatom körülményesen. Az amnesztiáról mi is tudunk körülményesen mindent, alaposan tudjuk, hogy kik és micsodák kaptak amnesztiát.82 Na, mink itt Oroszországban nem kapunk és nem is vá­runk amnesztiát. Majd eljön az idő, midőn haza fogunk menni minden amnesztia nél­kül is.83 Most itt Oroszországban két nagy, mi érdekes és kényes dolog áll megoldás alatt. Az egyik: ez évben kezdték meg elvenni a népektől a vallást, természetesen vele együtt 80 Vida Imre szabósegéd, ki fiatal házasként 1914-ben vonult be, majd hadifogságba esett, 1929- ben 15 év után adott életjelt magáról, útban hazafelé Pétervárról. Két év hallgatást követően, 1932-ben Buga (Jelabuga ?) városából írt, azt, hogy szeretne hazajönni. Ez volt az utolsó hír fe­lőle. - A feltámadt szabólegény... Vásárhelyi Friss Újság (VFÚ), 1929. ápr. 12., 20.; Haza kí­vánkozik Oroszországból egy vásárhelyi hadifogoly. VFU és VRÚ, 1932. nov. 30. 81 Kiss Ernő földműves, Sarró unokaöccse, anyja egyetlen testvérének a fia. Mint tartalékos sza­kaszvezetőt, ki a volt cs. és kir. 46. gyalogezredben szolgált, a világháborúban szerzett érdemei­ért a kormányzó vitézzé avatta. Vitézek albuma. Budapest, 1939. 82 A nagy részben Bécsben élő szociáldemokrata emigránsok, akik nem álltak a kommunista mozgalom élén, részesültek ekkor amnesztiában. Ez a magyar emigráció részleges felszámolását eredményezte. 83 Lásd 61. jegyzet. 100

Next

/
Thumbnails
Contents