A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)

TANULMÁNYOK - NAGY GYÖNGYI: Héjjahalomtól Kardoskútig

Az emlékmű Sóshalomnál (A szerző felvétele, 2015. május 24.) 3. A kardoskúti emlékmű A kardoskúti temető bejáratánál, 1925. június 14-én leplezték le az emlék­művet. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, majd mindenki a temetőbe ment, ahol tárogató muzsika szólt. A himnusz eléneklése után a Kardoskúti Kör elnöke, ifj. Gregus Máté kapott szót. Felolvasta Horthy Miklós kormányzó és József főher­ceg üdvözlő leveleit, majd átadta a szót Kun Bélának, aki beszédében hangsú­lyozta, hogy minden katonára emlékezni kell, a hősi halottra, arra, aki hazatért szülővárosába, s arra is, akit máshová vetett a sors: „ ...emlékezzünk azokra, akik soha vissza nem tértek, kik eltűntek, hősi halált haltak, kiknek többé nem az életük, hanem csak dicső emlékük a miénk, egyes családoké, férjüket vesztett özvegyeké, apjukat vesztett árváké, de akiknek emlékük az egész magyar nemzeti társadalomé is! S emlékezés azokra is, akik nem haltak meg a harctereken, de visszatértek hoz­zánk csonkán, bénán, kéznélkül, lábnélkül... Olyanok ezek, mint egy-egy fájdalmas, hatalmas, felkiáltó jel, hogy vájjon nemzetemnek apraja-nagyja teljesítetted-e kö­152

Next

/
Thumbnails
Contents