A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)
TANULMÁNYOK - BÉRES DEZSŐ: Nyizsnyay Gusztáv élete és munkássága
közt énekelte a nép [...] Megerősíteni látszik ezt a feltevést az a tény, hogy 1858- ban - 4 évvel Nyizsnyay dalának megjelenése előtt - kiadta Bognár Ignác, népdalai közt. Ha azonban meghallgatjuk a dalt akár a Bognár közölte formában, akár pedig Nyizsnyay 1862-iki dalaként, megállapíthatjuk, hogy Nyizsnyay ugyan plagizálta a dalt szövegestül, de semmi esetre sem népdallal állunk szemben! Az itt vázolt hibák jellemzik valamennyi múlt századi gyűjteményt.”77 - Mivel ilyen antológia könyvtárnyi mennyiségben jelent meg, csak korlátozottan kerültek a most közölt bibliográfiába. A „nép dalává nemesedés” esetével találkozunk az említett csongrádi hangversenyénél is: „... az ítészre nézve ki kell mondanunk, hogy a hangversenyző úr az egyveleget nagy ügyességgel játszotta, míg ellenben a Mohácsi koldusban - mit ismerünk - megvártuk volna, hogy a hangversenyző úr, mint szerző is egyképpen, az eredetiségtől ne térje el.” - Mintha elidegenítené szerzőségét, vagy az előadó interpretálási szabadságjogát. Mivel Major 1857-re teszi megírásának idejét, Rózsavölgyinél pedig csak 1870-ben jelent meg, a kritikus ezt a véleményét emlékei és friss benyomása alapján írhatta le.78 Alkotói önérzetének nem tett jót a vásárhelyi dalárda zászlóavatója körül kialakult politikai ízű hercehurca sem. A dolog hátterében az állt, hogy Dósics Péter dalárdaelnök kiegyezés-pártiként szembekerült Lichtner Gáspár plébánossal, a ’48-asok képviselőjelöltjével, ráadásul a dalárda erőssége Veszelovszky János katolikus segédkántor volt. így a bevezetőben már leírt kétpántlikás dalköri zászlószentelésre a templomban sor nem kerülhetett, hiába tisztelte meg Tanárky Gedeon kultuszminiszter jelenlétével az ünnepet, amit végül a városszéli Nagyszigetben tartottak meg 1867. június 23.-án. Ünnepi beszédet Garzó Imre mondott, vendég volt a szentesi és a szegedi dalárda, a vásárhelyieket Nyizsnyay és Szügyi vezényelte, Veszelovszky „szép tenorja” kiemelkedőt nyújtott. Lichtner ez után odáig ment a legközelebbi egyháztanácsi ülésen, hogy határozatba foglaltatta: dalárdatag katolikus tanító csak „kenyérvesztés terhe mellett” lehet. Veszelovszky el is szegődött színházi kardalnoknak.79 Ez viszont már a következő probléma forrása lett. Mint profi, a színházi vezetőség engedélye nélkül nem vehetett volna rész az immár 3. országos, most Aradon rendezett dalárda versenyen, ahol „oly könnyűséggel és biztonsággal egy kórus sem énekelt, mint a vásárhelyi,” - írta a szegedi lap tudósítója, de hibáztak, hogy egy elcsépelt német indulót énekeltek versenyszámként. Ez a századelőn még becsben tartott, úgynevezett “Liedertafel-program” dalaiból választott mü volt. A zsűri szerint az egyébként húsz, nem hivatásos zenészekből álló vásárhelyi dalárda sikerét Veszelovszkynak köszönhette, ez azonban színházi állásába került. Ezen a négy napos találkozón (1867. augusztus 9-12.) alakult meg az Országos Magyar Dalár- egyesület, a vásárhelyi nem lépett be. Nyizsnyay hosszú levélben fejezte ki méltatlankodását, amit a zenei szaklap közölt, 23 jegyzettel kommentálva. A dalárverseny „végeredménye”: I. Szentesi Dalárda, II. Pesti Nemzeti Dalkör, III. Budai Dalárda. A vásárhelyiek és a gyulaiak kiemelt dicséretet kaptak.80 Szeged „irányában” is megromlani látszott a kapcsolat, de ennek egészen más oka volt. 1869 elejétől megindult a Vásárhelyi Közlöny, mindenképp konkurenciát, olvasótáborvesztést jelentve a Szegedi Híradónak, ahol utoljára előző év októberében jelent 60
