A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)
TANULMÁNYOK - BÉRES DEZSŐ: Nyizsnyay Gusztáv élete és munkássága
ja lenyűgözte közönségét.22 Ágai Adolf például ezt jegyezte fel róla: „ ... kezei alatt az a holdkóros instrumentum, az a sem zongora, sem hegedű, az a lágymeleg gitár, oly zengeményre képes, hogy szinte ráfanyalodtam magam is a megtanulására. Az ömlengő, gördülékeny arpeggiokkal váltakozó trillák, a kettősfogások gyorsasága s tisztasága bámulatosak, s ha ideszámítjuk még az érzelemgazdag előadást, mely különösen egy granadai serenadeban nyilatkozik legfényesebben, nem képzelek egy harminczadik tavaszán túl epekedő kisasszonyt, ki ájulva ne rogyna össze e hangokra. - Hangszeréhez való önfeledő szerelmében annyira ment, hogy gitáriskolát is írt. [...] Bátran merem mondani, hogy ezen elmésen szerkesztett tabellából egyszerre gitározhat boldog boldogtalan; remélem, hogy e körülmény fölemlítésével nem növelem az ország veszedelmét. ”23 - Születésének centenáriumi évében a Pesti Hírlap cikkírója sorolta azokat a hangszereket, melyeket fellépésein szívesen használt: „Ismeretes, hogy kitűnő hegedűs' volt, szép erős bariton hangú énekes, tudott cimbalmozni, fuvolázni, fiatal korában gitár hangversenyeket adott nagy sikerrel, jól zongorázott s rögtönző zeneszerző is volt.”24 Ágai egyedüliként tesz említést gitárjátékáról, az általa írt gitáriskoIáról (a tabella itt fogástáblázatot takar). A kettősfogás technikája Bakfark Bálint újítása, Krakkóban kiadott lantkönyve révén (1565) terjedt el Európa szerte. Nyizsnyay számtalan gitáriskolával találkozhatott, erényeik mellet valamennyi hibája, hogy az általános zenei olasz nyelv mellé az eligazító szövegek nem magyarul (németül) íródtak. Az ő gitáriskolájában bizonyára igen, miután a nyelvújítás a magyar zenei szaknyelvben is virágzott. De e munkájáról Ágai közlésén kívül semmi információnk, az itt hivatkozott értekezés szerzője sem jutott közelebb a kérdéshez. Eddig hangszeréről is csak érdemi tartalom nélkül, üres jelzőkkel írtak. Ismert szóalak a gitár már Bethlen Gábor udvarában, Ágai (Porzó) mégis az ország első hangorásának nevezte Nyizsnyayt. Nyelvújítás kori, gyökeret verni nem tudó gyűjtőfogalom, származékszó ez. Például a szarvasi főiskolán az 1867/68. tanévtől „4 hangú éneklésben egy fúhangora használata mellett” gyakorolt a közel 100 fős tanulói dalkar. Ez esetben a harmonium új elnevezésével van dolgunk. A szájharmonika szájhangora, a gitár „kézi hangora, a napszámosok s a szegényebb sorsúak közt - kivált mulatságból tett kirándulásaik alkalmával - még a mai nap is legkedveltebb, elterjedtebb hangszerek közé számítható, s ép úgy nem nélkülözhetik azokat, mint rövid csutorájú pipáikat.”25 Egyik fényképén a két ismert közül, gitárja tanulmányozható. Az „új” füzetbe rajzolt önportrén ennek hű mása is látható. A hangszereket kézbe venni nem tudjuk, csak a Zenetudományi Intézet Hangszertörténeti Múzeumának korabeli gitárjairól készült fényképekkel történő vizuális összehasonlításra van mód. Bécs volt a XIX. század első felében a gitárkészítés egyik központja, ahol számos hangszerkészítő foglalkozott ezzel. A bécsi Johann Anton Stauffer hangszergyárában készült modell az úgynevezett darázsderekú, a késő klasszika és romantika idején a legelterjedtebb típus, de nem tartozott az olcsó hangszerek közé. Nyizsnyayé és a múzeumi példány között csekély eltérés mutatkozik a fej - a hangolókulcsok helye és a húrláb - a húrok fix helye - kialakításánál. Szembetűnő hasonlóság a hangszer darázsderekú alakja és a hanglyuk felé csapottan keskenyedő szélességű fogólap, továbbá 47
