A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)

TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen I.

is felléptek. A kört 1949-ben betiltották, de a tsz tulajdonába került épületben tovább folytatták a színjátszó kört. A politikai elvárásoknak megfelelően válogatják a színműveket, előadják a Nem magánügy és a Pöttyös című szovjet darabokat, valamint az Akinek inge vegye magára c. magyar vígjátékot. A később felépült mártélyi kultúrházban is felléptek a korábbi fiatalok felnőttként, többek között a Lepsénynél még megvolt c. bohózattal.

Pecercési Olvasókör. Jól működő színjátszó csapat volt itt, Vígh Mihály vezetésével. Többek között bemutatták Szenti Kis Ernő: Megkondult az öregtemplom nagyharang]a, Géczy István: Gyimesi vadvirág, Csepregi Ferenc: Piros bu- gyelláris stb. c. népszínműveket, az 1930-as években.

Köri bálok voltak: farsangi bál, aratóbál, szüreti bál (szőlőcsősz, mint ala- koskodó), Erzsébet-bál (Bözsi-bál), Katalin-bál, nemzeti ünnepekkor stb. Ezeken a különböző olvasóköri bálokon legtöbbször nem városi cigányzenekar muzsikált, hanem a tanyavilág jó hallású gazdálkodóiból összeállt „parasztzenekar”. Ugyan úgy prímásból, cimbalmosból, brácsásból és nagybőgősből állt a banda, mint a cigányzenekaroknál. A bálák jó részét jótékony céllal rendezték, ahol a kör tagjai, vagy a közeli iskolások adtak elő különböző ünnepi műsort vagy egy-egy népszínművet. A próbákra, majd az előadásra minden gyerek hozott magával egy kis kosár fát, rozsét, csutkát, amivel felfütötték a helyiséget. A legtöbb olvasókör ifjúságivagy felnőtt színjátszói „vendégszereplést” is vállaltak. Egy-egy sikeres darabnak hamar híre ment a tanyavilágban, a városon, de még a környék településein is. Olyan helyekre vitték el a népszínműveket, ahol nem volt társulat, de „csereszereplésre” is vállalkoztak, amikor két olvasókör saját előadását mutatták be egymás színpadán. Ilyenkor jó időben akár gyalogosan felkerekedtek a „tanyai színészek”, ha eső volt szekereket küldtek értük a meghívó olvasókörből, nagy hóban pedig lovas szánon, subába öltözve mentek a közeli vagy távolabbi olvasókörbe. A szereplők beöltözve ültek a szekerekre, kocsikra, a kellékeket, festett színfalakat is felrakva azokra. Gyakori volt az, hogy a szegényebb, kisebb olvasókör nem rendelkezett színpaddal, vagy kevés személyt tudtak leültetni az olvasóköri helyiségben, ilyenkor a szomszédos vagy közeli tanyai iskolában tartották a köri műkedvelők a színházi előadást. Akárcsak a városban, a tanyai olvasókörök is jótékony céllal rendeztek előadásokat, a befolyt tiszta jövedelmet a kör fenntartására, bővítésére, iskolások támogatására vagy városi közadakozásra fordították.

A Vásárhelyi-puszta olvasóköreiben működő színjátszókról részletesen írt Nagy Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán című könyvében.47

Az említett színdarabokon, népszínműveken kívül bemutatásra kerültek még: Gárdonyi Géza: Annuska és Falusi verebek; Csepreghy Ferenc: Piros bu- gyelláris és Sárga csikó; Géczy István: A gyimesi vadvirág; Petőfi Sándor: János vitéz; Szigethy József: A vén bakancsos meg a fia, a huszár és A cigány; Tóth Ede: A falu rossza; Szalay József- Cserzy Mihály: Ugarimádás; Nagy Ferenc: Aranyka47 NAGY Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975. 398 403.

37