A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)

EMLÉKEZÉS - DOMOKOS TAMÁS: Volt egyszer egy óvoda

A hajóhinta nem volt nagyon hosszú életű, mert a felnőtt vezérek kitalálták, hogy a hinta nem a józanságra, hanem a kábulat, a narkózis élvezetére nevel.

Nem tudom, hogy a hinta szónak van-e valami köze az ingához. Mindenesetre: „Leng a hinta, mint az inga.” mondóka ritmusa ezt a rokonságot sugallja1. A hinta az ismétlődő, vagy tudományos terminológiával periodikus mozgások, változások (tavasz—nyár—ősz—tél, reggel—nappal—este; óramutatók, kerékpár pedáljának le-föl mozgása, bioritmus stb.) családjába tartozik. Ha nem fektetünk be energiát, — azaz kellő ütemben nem lökdösi valaki a hintát, vagy a rajta ülő előre és hátra dőléssel nem „pumpálja” — az előbb-utóbb leáll. A ritmusérzék elengedhetetlenül szükséges a mozgás csillapodásának a megakadályozásához. A hinta egyúttal teszteli is a hintázni vágyót. Az élénk, életüket másoktól függetleníteni akaró és tudó gyerekek hamarabb beletanulnak a hintázásba, a ritmikus energiapótlásba. A mások életét befolyásolni akaró, tudó és szervezési hajlammal megáldott gyerekek viszont nagyon szeretik hintáztatni magukat. — Mi az már? Miért nem löksz? — kérdeznek szüntelenül, türelmetlenül. Parancsoló arccal várják mások energia-bevitelét, magyarul löketik magukat. Nem tudják még, hogy milyen örömforrás a sikertelenségnek sikerbe fordulása. A köríven mozgó hinta sebessége is ritmikusan változik. Szélső helyzetekben, a fordulópontokon egy pillanatra megáll (nem emelkedik tovább, de még nem is indul vissza), egy pillanatra megfagy a mozgás, de aztán „spontán” újraindul. Ebben a pillanatban kell a lökés. A gyerek jó ritmusérzékét jelzi a hinta egyre magasabbra emelkedése, egyre nagyobb mélyponti sebessége.

Az óvoda épületének bal oldalán egy hatalmas napsütötte haszonkert volt, benne egy kerti csappal, körülötte hatalmas „égig érő” kaporbokrokkal. Erre azért emlékszem élesen, mert az egyik alkalommal, itt mosták le — meztelenre vetkőz- tetve — egyik bevizelt ovis társunkat. Itt a napon kellett neki megszáradnia ahhoz, hogy száraz csereruhát kaphasson.

Én is emlékszem egy nevezetes elázásomra, mely hűvösebb időszakban történhetett, mert az óvodában kapott csereruhám egy barna színű, vastag ördögbőr nadrág volt. NH3 illatú csomaggal a hónom alatt szégyenkezve érkeztem haza. (Érdekes módon az út a megszokottnál tovább tartott.) Az otthoni kertet már árnyék borította. Tarka rézvirágok, illatos fehér dohányvirág és hatalmas fejű sárga dáliák néztek rám kérdően. A magasra és sűrűre nőtt, kesernyés szagú dáliák voltak azok, akik halkan suttogták: — Ide alánk dugd azt a büdös csomagot! Persze a cserenadrág elárult. — Kisfiam! Hol van az óvodai ruhád? — kérdezte Édesanyám, miközben fejét csóválva rám nézett örökké megbocsátó fekete szemeivel. Érezte, hogy bűntudatom van, és tudta, hogy azt nem kell tovább fokozni. Felvett és magá1 Az elmúlt század második felében a Mladé Letá Szlovák Könyvkiadónak „Mini a hinta leng az inga” címmel, hazánkban is nagy sikert aratott gyermekkönyve jelent meg. A könyvet M. Sindelárova írta, V. Kubasta illusztrálta, és Sebő Éva fordította. Érdekes, a címben a hintához hasonlítják az ingát, nem pedig fordítva. Pedig a hinta lengő, ingó tárgy, azaz inga. Szerintem a hinta hasonlít az ingához.

211