A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

TANULMÁNYOK - ROSZTÓCZY ERNŐNÉ: Töredékek a közlekedés történetéből, különös tekintettel a Hódmezővásárhelyt érintő vasútépítésekre

figyelmet, hogy a Kis-tó kiszáradt medrébe tervezett állomás távol esik a város középpontjától és a Főpiactól. Vendégmarasztaló sárral és koromsötétséggel találkozik az utas, aki a sötétség beállta után le- vagy felszáll a vonatra. Arról már nem is beszélve, hogy 1 köböl búza vasútállomásra való szállítási díja 10-12 krajcárt fog kitenni, amit a kereskedő az eladótól le fog vonni. Majd így folytatja: „És aztán a közeli indóház [Népkert környékén]'9 a városnak díszére is válnék, az élénkítené is, a mennyiben a népkert nyájas háttért nyerne, és ez által a szabad sétát kedvelő közönség bizonyosan mindig gyakrabban és szívesebben oda-oda látogatna, és lenne eddig néptelen kertünkből igazán népkert.” A cikkíró végül megjegyzi: „Igaz, hogy 5-7 kr [árdifferencia!] nem sok - de csak 100 ezer köbölnél már 5- 7 ezer irtot tesz. Pedig hány 100 ezer köböl fog ezen vasúton felé szállíttatni?”

Az indóházat végül is odaépítették, ahol ma is áll. Nyilván nagyobb súllyal esett a latba az anyagi érdek. Karnyújtásnyira ugyanis a vasúti sínektől, a mai Tuhutum utca sarkán Tóth Ferencnek már állt, sőt működött is két szélmalma. Ugyancsak a közvetlen közelben volt Bauer Jakab gőzmalma is.

A Szegedi Híradó így írt az átadásról: „Az alföldi vasutat tegnap adták a közlekedésnek, minden zaj és megnyitási ceremónia nélkül, úgyannyira, hogy még előleges jelentéseket sem láttunk, s a közönség nagyrésze nálunk mit sem tudott róla. Tudomásunk szerint meghíva sem volt senki, még a hatóság sem, amiből azt kell következtetni, hogy az egész megnyitás hübelebalázs módjára történt.”19 20 Két nap múlva a lapban a következőket olvashatjuk: „...A vonat 5 óra körül ért Vásárhelyre, amiről úgy látszik nem tudtak, mert alig 50-60 főből álló közönség fogadta meleg éljenzéssel... Mintegy % óráig időztünk itt, mialatt az állomásfónöknek kiadattak a rendeletek a másnapi rendes forgalomra.”21 22 A következő naptól megszűnt a Szeged - Szabadka, valamint a Szeged - Zombor közötti lovasposta forgalom.

Szeged-Rókus és Békéscsaba között 2 pár személyvonat közlekedett. 9 óra 10 perc és 14 óra 35 perckor Szegedről indult, és 11 óra 49 perckor és 18 óra 15 perckor ért Békéscsabára.

Egy érdekesség abból az időből. Beretzk Zoltán írta:„Édesapám elbeszélése nyomán szinte látom nagyatyámat, a magyarruhás... szigorú apát, amint... csizmás, darutollas Paksijával kilépett a nagyutcai láncosház kapuján, és igyekeztek a tó mellett haladva a nagyállomás felé, hogy az akkori világ prüszkölő, rukkerozó, fújó, futyürésző gőzösén atyafi látogatóba menjenek Kecskemétre.” 2

„Utazásunk napján - ami a jelek szerint 1871 nyarán történhetett, tehát fél évvel a vonatközlekedés megindulása után - épp vásár volt. A vasút állomáson ember ember hátán tolongott. Atyám engem bízott meg a jegy megváltásával s e célból egy bankjegyet nyomott a markomba... Hosszas kirakodás után végre a pénztár ablakához jutottam. Meg kell jegyeznem, hogy az akkori időben még magyarul csak törve beszélő, rendszerint pokrócgoromba német vasúti hivatalnokok voltak.”21

19 A népkerti állomáshoz vezető útért, már ha ott épülne ki, köbölönként csak 5 krajcár lett volna a vasúthoz való kiszállítás díja. 1 köböl búza súlya 120-130 kg.

20 Szegedi Híradó, 1870. nov. 18.

21Szegedi Híradó, 1870. nov. 20.

22 BERETZK Zoltán: A Beretzk család története. Hódmezővásárhely, 1925-1927. Beretzk Zoltán (1887-?) huszárszázados, apja (Palcsi) id. Beretzk Pál (1856-1921) tanácsnok, nagyapja Beretzk Pál (1801-1883) földbirtokos.

21 Sárközy Teréziát látogatták meg, aki id. Beretzk Pál unokatestvére volt, és 1871. december 21-én hunyt el.

81