A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

PRESZTÓCZKI ZOLTÁN: Titkári beszámoló a Szeremlei Társaság 2014. évi tevékenységéről

PRESZTÓCZKI ZOL TÁN TITKÁRI BESZÁMOLÓ A SZEREMLEI TÁRSASÁG 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Társaság tagjai számos helytörténeti kiadvány összeállításánál vállaltak fontos szerepet 2014-ben is. Évkönyvünk 2014 februárjában jelent meg, azonban a megemelt nyomdai költségek miatt a szokásos 150 helyett csak 115 példányt adhattunk ki. Ami a támogatókat illeti: köszönettel tartozunk Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének, amely 120 ezer forinttal támogatta ügyünket. A Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítványnak is hálásak vagyunk, mert 25 ezer forintos anyagi segít­sége nélkül nehezebb lett volna előteremteni a költségeket. A magánszemélyek közül ki­emelendő dr. Dobos Irma tagtársunk segítőkészsége, aki 50 ezer forinttal járult hozzá év­könyvünk megjelenéséhez. Neki és a többi magánszemélynek is köszönjük segítségüket. A 2014. február 20-ai közgyűlésen tagfelvételre is sor került: Csányi Viktort, a Tornyai János Múzeum régészét, Zeman Ferenc szegedi történészt, valamint távollétében Rosztóczy Emőné nyugdíjast, helytörténeti kutatót is tagjaink közé fogadtuk. Néhány hó­nappal később Pap Éva tagtársunk jelezte kilépését Társaságunkból, melyet sajnálva vet­tünk tudomásul. Ezúton is köszönjük a Társaság érdekében végzett munkáját. Március 29-én, a makói József Attila Múzeumban tartott Honismeret napja című konferencián a Csongrád megyei, honismerettel foglalkozó egyesületek képviselői beszá­moltak tevékenységükről. A Szeremlei Társaság nevében Presztóczki Zoltán titkár ismer­tette az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját. A további kiadványokról szólva: Csatlós Árpádné 2014 tavaszán megjelentette Hódmezővásárhely postatörténetéről szóló munkáját, melyet levéltári kutatás is megelőzött. A holokauszt 70. évfordulója kapcsán megjelent Makó Imre és Szigeti János tagtársaink „Vihar és vész közepette”. A holokauszt vásárhelyi áldozatai című könyve, amely országos viszonylatban is példaértékűnek számít. Bemutatására 2014. június 16-án került sor az Emlékpontban. Tagtársunk, Kovács Ferenc A hódmezővásárhelyi országzászlók történeté­nek olvasókönyve és képes albuma című munkája, melyet alapos levéltári kutatás is meg­előzött, 2014. június 19-én könyvbemutató keretében látott napvilágot. Az év második felében jelent meg a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc hátrahagyott versei című kötet, melyet többek között Fülöpné Rákos Éva, Béres Dezső és Borús Gábor tagtársunk szerkesztett. Borús Gábor önálló kötetet is publikált, Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hód­mezővásárhelyi honvédéi címen. Az év folyamán „Történetek a jövőnek” címen pályázati felhívást intéztünk a la­kossághoz, melynek lényege, hogy Társaságunk várja a vásárhelyiek esszéit, esetleg tanul­mányait jeles személyekről vagy fontos eseményekről a birtokukban lévő forrásanyag alap­ján. A felhívásra többen is jelentkeztek. A Társaság első körben Budai Csabának a szülei­ről, Budai László mérnökről és Iszlay Magdolna pedagógusról szóló írását találta a leg­jobbnak, amelyet jelen évkönyvünkben olvashatnak az érdeklődők. Második körben Búza Imre ígéret című önéletrajzi ihletésű könyve nyerte el a Társaság vezetőinek tetszését. Ter­veink között szerepel a pályázati felhívás napirenden tartása, mert fontosnak tartjuk, hogy a helybeli lakosok is jobban megismerjék szülővárosuk múltját. 3

Next

/
Thumbnails
Contents