A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

EMLÉKEZÉS - KOVÁCS LÁSZLÓ: A hídépítő

A II. Anyanyelvi Konferencia Budapestre lett összehívva 1977 nyarán. Az együttlét első órái bizony nem kis aggodalmat keltettek az Egyesült Államokból érkezők számára. Ugyanis a bevezető beszédek az 1950-es évek hangnemére emlékeztető, s annyira kirívó politikai frázisokkal lettek teletűzdelve, amit mi, a szabad gondolkodás világában élő értelmiségiek, húsz éves élettapasztalat után bizony nem hagytunk szó nélkül. A konferencia hangulata végül is helyrebillent, miután a hazai politikai hangadó - nagyon bölcsen - visz- szavonultak. Az amerikai magyar sajtó nagyító alá vett minden beszédet, hozzászólást, nyilatkozatot. Ez a fejlemény tehát ártalmas volt, és az előrehaladást nem könnyítette meg. A konferencia mégis eredményes volt, s a magyar nyelv iránti elkötelezettség és annak művelés elterelte a felhőt az ideológiai színezettől.

Talán ez a fejlemény is hozzájárult Lőrincze Lajos második amerikai útjához 1978-ban. Már ekkorra nyilvánvaló lett a külhonban élő magyarság nyelvi továbbélése iránt való fokozottabb figyelmezés. így a második látogatás folyamán lett nyilvánvaló Lőrincze Lajos hídépítő szerepe. Az a szerény tanár, aki 1970-ben meglátogatott bennünket, annak az alakja egyre inkább nőtt, s a magyar szó művelésével olyan ingoványokat és útvesztőket hidalt át, amin minden emberséges magyar - mindkét irányból - egyformán járhatott.

A IV. Anyanyelvi Konferencia Pécsett (1981), az V. pedig Veszprémben (1985) volt. nemcsak ezekre, de még két rokontémájú konferenciára (Szeged és Kecskemét) is kaptam meghívást, amiben minden bizonnyal Lajos bácsi bólintása ugyancsak közrejátszott.

Amit itt alá kell húzni: Az anyanyelvi konferenciák évei (1970-1985) megteremtették azt a légkört, ami lehetővé tette az egymás kölcsönös megbecsülését és a fokozottabb akadémiai, szakmai és személyes együttműködést. De minden bizonnyal hozzájárult az 1983- ban megalakult magyar tanszék megszervezéséhez is, amit a Magyar Tudományos Akadémia és az Indiana University (Bloomington) egyenlő anyagi támogatással hozott létre - „in perpeutiy”. Megkezdődött az az egészséges viszony is, ami lehetővé tette a tanár- és diákcserét az egyetemek között.

Ez az időszak, amikorra egy egészen rendkívüli helyzet érte le csúcspontját. Ezt talán többen vitatják, de minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az 1975-1990-es korszak az, amikor egy olyan komoly tudományos, nemzetközileg elismert akadémiai és szakértelemmel rendelkező magyar közösség jelentkezett a világ minden tudományos fórumán, akikkel- abban az időben - egy többnyelvű, egészen kiváló egyetemet lehetett volna beindítani. Mintegy 7-800 történelmi Magyarországról elszármazott magyar tudós olyan színvonalra küzdötte fel magát szerte a világon, ami addig soha, s talán ezután sem fog előfordulni. Ezeknek a száma bizony azóta csökkenőben van, többen elhaltak mások nyugalomba mentek, s csak itt-ott lehet hallani róluk. Ezt itthon is többen tudomásul vették, és megrendeztek több igen alapos konferenciát magyar tudósok és szakemberek (zenészek, orvosok, könyvtárosok stb.) részvételével. Többé nem voltuk az „anyaország” mostoha gyermekei, elkezdtünk beszélgetni, tárgyalni egymással magyarul. Ebben az előrehaladásban Lajos bácsinak- meglátásom szerint, ha még közvetve is - komoly érdemei voltak.

írásomnak A hídépítő címet adtam. Igen, az mély értelmű tanár, aki kétszer is átjött az Új Világba, éppen a legalkalmasabb időben kezdett el billengérezni a tengeren túli magyarság nyelvi szőlőskertjében. Semmi sem lehet olyan hatásos, mint valamit megérzékelni a legmegfelelőbb időben. Lőrincze tanár úr munkája kihatott nemcsak a Kárpát-medence magyarsága nyelvi művelésére, de szerepe, mint nyelvi hídépítő a világ szétszórtságában, újhonban élő magyar testvérek, nyelvészek, akadémikusok, de a fiatalabb nemzedék számára is teljesen egyedülálló volt, és időtálló marad.

258