A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

TANULMÁNYOK - BÉRES DEZSŐ: A legigazibb vásárhelyi különc: Galyasi (Reisinger) Miklós újrakarcolt arcképvázlata

akkor érettségizett ifjak a Kaszinóban rendezték meg műsoros Ady-estjüket. A cenzúra a Városi Dalárda a Májusi zápor után c. megzenésített Ady-verset (Jandl Béla, a Szent István Bazilika kántorának műve) nem engedte elénekelni. Galyasi már akkor cáfolni igyekezett a költő körül kialakult irodalmi, társadalmi vita számára el nem fogadható kijelentéseit. Most, négy év múltán, a már említett „párizsi” cikk megírását motiválta, hogy a Vajda János Társaság pesti Ady-estjén a rendőrség ismét beavatkozott, most a Gare de V Esten és Mai próféta átka című Ady-versek elszavalását nem engedélyezte. Valóságos ars poeticát fogalmazott meg: „Egy művész személyileg lehet rosszindulatú, lehet erkölcstelen, szeméremsértő, nemzetközi, vagy soviniszta, de alkotásaiban nem nézhet mást, mint a művészet hármas célját: tanulni, tanítani, szeretni. Annál kevésbé teheti ezt, mert nem a művész alkot, hanem rajta keresztül valaki, aki nem káromolhatja önmagát, aki bizonyára nagyon jól tudja — mert mindentudó -, hogy ami az egész emberiségre jó megállapítás, az egyik nemzetre sem lehet rossz.” Mindenfeletti az alkotás. A művészet a kapcsolat egyetlen lehetséges megtestesülése Isten és ember között. Az alkotói szuverenitás kérdését boncolta három évvel később is egy könyvkritikájában is: „Őszintén megvallom, sohasem hittem és nem is hiszem egy percig sem, hogy a teremtő géniusz indulását, útját, érkezését értelmi érvekkel bárki is megmagyarázhatja.”28

Kohán Györggyel körülbelül egy időben érkezett az orosházi iparművész Balló Margit, ő volt a Műveröm névadója. Róla 1931 áprilisában adott hírt először a helyi sajtó. 1934- ben Szegeden, a Képzőművészek Húsvéti Tárlatán állított ki a vásárhelyiekkel, 1935-ben Kohán felesége lett, 1947-ben elváltak. De nem csupán a leendő Tornyai Társaság prominensei jártak a Műverömbe, hanem Húga barátnői, iskolatársai, közöttük Wéber Józsa. Ballóval jött Orosházáról Fedor Ágnes pályakezdő újságíró, később szomorú szerepjutott neki Galyasi életében. Az 1930-as évek első felében többször járt Vásárhelyen Baktay Ervin. Róla sem írtak még az eddigi Galyasi-kommentárok. „Legtöbb alkalommal egy vagy két előadást is tartott. Baráti szálak fűzték a Kovács Sebestyén családhoz, elsősorban Kovács Sebestyén Aladár mérnök, ny. műegyetemi tanárhoz, és e sorok írójához. Tornyai Jánossal való kapcsolatai Budapesten épültek ki, jóval a Tornyai Társaság megalakítása előtt. Baktay szerette és tisztelte Tornyai Jánost, és ha ritkán is, olykor-olykor meglátogatta. Lelkesen támogatott minden vásárhelyi mozgalmat, elsősorban a képzőművészeti megmozdulásokat. Ezen kívül a néprajz érdekelte, és igen nagyra becsülte Plohn József híres fényképgyűjteményét, amely ma a vásárhelyi Tornyai János múzeum tulajdona. Plohn Józseffel is barátságot tartott és az öreg fotóművészt bíztatta munkája folytatására.” - Fűzte megjegyzését Galyasi a Tornyai Társaság 1934. október 12-i jegyzőkönyvéről készült másolathoz. A helyi napilapokból pontos dátumokat ismerünk: Baktay 1932 novemberében tartott először előadásokat India vallásairól, kultúrájáról, Körösi Csornáról, a következő év januárjában két részes cikket írt itt szerzett benyomásairól. Másfél évvel későbbi előadásaiban analógiát hangsúlyozott az ősi magyar díszítőművészet és a helyi néphagyomány (fazekasság, hímzés) között. Kovács Sebestény Aladár vízügyi kormánybiztos, miniszteri tanácsos, dunántúli földbirtokos családból nősült Vásárhelyre, Dobossy Arankát, Dobossy Lajos országgyűlési képviselő és Kaszap Amália leányát válaszotta, 1921-ben itt hunyt el. Fia írt cikket Baktayról az egyik helyi lapban. Galyasi második kötete ekkor jelent meg (A Nagy törvény mentén) Kohán György szénrajzaival, szerzői ajánlása Karolának szól (csak keresztneve maradt ránk). Az orientalista előadásainak hatása nyilvánvaló, legszembeötlőbb a

28 VÚ, 1928. jún. 23.; Heti Vásár, 1932. ápr. 10; VFrÚ, 1932. febr. 2; VRÚ, 1932. febr. 3; VFrÚ, 1935. ápr. 14.

192