A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
TANULMÁNYOK - HARMAT PÉTER: A hódmezővásárhelyi vízmű, valamint a város vízellátásának, csatornázásának és fürdőszolgáltatásának rövid története
„Dorr " típusú ülepítő karbantartása (a szerző felvételei, 1976) 1977-ben lett a telepből üzemmérnökség, 1986. február 1-jétől pedig üzemfömér- nökségként működött. A Klauzál utca végén 1978. január 1-jén helyezték üzembe a vágóhídi szennyvízátemelőt napi 500 m3 kapacitással. Rendkívül sok gondot okozott az üzemből kikerülő szennyvíz minősége. 1978 és 1981 között a szennyvíztisztító telep kapacitását 8740 m3/napra bővítették, és további 26 km hosszú csatornahálózat épült elsősorban a város központjában. Azonban a VÍZIG már 1985-ben leállította a hálózatfejlesztést a tisztítótelep túlterheltsége miatt. 1986. november 7-én adták át a Szántó Kovács János u. 64. szám alatt felépült új irodaházat. Mint fentebb már említettem, a helyén lévő egykori lakóházat is a VÍZMŰ használta az elbontását megelőző években. A következő képek híven dokumentálják a VÍZMŰ jelenleg is meglévő, ám többszöri tulajdonosváltást is megért székházának felépítését: 126