A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

TANULMÁNYOK - PRESZTÓCZKI Zoltán: Százötven éve született Soós István, Hódmezővásárhely válságkezelő polgármestere

Soós István polgármester beszéde az 1929. december 16-án tartott közgyűlésen1 Méltóságos Elnök Úr! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Elsősorban megköszönöm azokat a meleg üdvözlő szavakat, amiket az Elnök Úr Öméltósá­ga megválasztásom alkalmával hozzám intézni kegyes volt. Megköszönöm a tekintetes Tör­vényhatóságnak azt, az általam minden díszek, kitüntetések közt legmagasabb értéknek tartott kitüntetést, amelyben engem kegyes volt részesíteni akkor, amikor ennek a nagy magyar városnak polgármesteri székébe újra beültetett. Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság! Ezelőtt több mint 11 évvel ezelőtt volt sze­rencsém a t. Törvényhatósági Bizottság kedvező megítélése folytán a polgármesteri széket elfoglalni. Végtelen súlyos, nehéz helyzetben, mert hiszen október hó 26-án történt a pol­gármesteri állás betöltése és október 31-én már kitört az októberi őszirózsás forradalom, amit sajnos gyors egymásutánban követtek a nehéz, mindnyájunk feje fölé sötét fellegeket tornyosító bolsevista uralom és az oláh megszállás. Súlyos volt a helyzet, és erős próbára tette mindazoknak a képességeit, mindazoknak a jellemét, lelkét, akik ezeken a súlyos nehéz napokon az áldatlan években vezető tisztviselői szerepet töltötték be ebben a városban. Ma hála Istennek, bár nem múltak el a megpróbáltatások napjai, már sokkal kedvezőbb a hely­zet. Amikor utólag megköszönöm a bizalmat, szíves türelmüket kérem arra nézve, hogy azokra az irányelvekre nézve, amelyek engem jövőbeli polgármesteri működésemben vezet­ni, néhány szóval rávilágítsak: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Mindazok, akik itt ebben a teremben ülünk, s akiknek feladatát képezi ennek a városnak a kormányzása, ennek a város népének érdekeinek előbbrevitele, tisztában vagyunk azzal, hogy különféle okoknál fogva nagyon súlyos feladat nehézkedik reánk és súlyos feladat nehezül a város mindenkori intéző köreire már azért is, hogy ennek a városnak - mert hiszen anyagiak nélkül semmi haladás, megmozdulás, előretörés nem képzelhető el, e város anyagi helyzete korántse áll arányban úgy a területi, mint a létszámbeli kiterjedésével s így azok a háztartási, administrativ, gazdasági és városfejlesztési feladatok, amelyek elé állítva vagyunk, minden­kor súlyos gondot okoztak. A mi háztartásunkat, administratiónkat a viszonyok kényszerítő hatása alatt az adózó polgárok filléreiből kell előteremteni, és ha a béke idejében is súlyos feladatot képezett ez, ma ennek sokszorosan megnehezedett a súlyossága. Amikor minden kereseti ágra és foglalkozási ágra elmúltak a háború utáni konjunkturális idők, amikor ma már senkinek és semminek nincs konjunktúrája, csak a dekonjunktúrának van konjunktúrá­ja, nehéz a feladat, de bármilyen nehéz is, meg kell vele birkóznunk. És erre leszek bátor rámutatni. Teljes képtelenségnek tartom azzal az előretöréssel szemben, amely az egész világon je­lentkezik, azt, hogy ez a mi városunk a stagnálás álláspontjára helyezkedjék. Valamelyes haladásnak kell lenni, mert hiszen a fejlődő élet 100 meg 100 szociális, higiénikus és más egyéb igényeket tol előtérbe, amelyeket meg kell oldani, ha nem akarjuk azt, hogy a mi közéletünk s a mi haladási lehetőségünk végképpen elposványosodjék. Az anyagiakban való szűkös helyzetünk végtelen nagy meggondolásra és nagy megfontolásra int bennünket ab­ban az irányban is, hogy melyek legyenek a sorrendben azok a feladatok, amiket mint feltét­lenül szükségeseket meg kell oldani, és mi legyen a mérve a megoldásnak. Az én nézetem, hogy minden olyan kiadást, minden olyan befektetést - amikor ma már újabb adósság 1 A jegyzőkönyv szerkesztett, ám kézzel írt változata (MNL CSML HL). A helyesírást - a szövegösz- szefiiggést könnyítve - a mai magyar nyelvhez igazítottuk. 73

Next

/
Thumbnails
Contents