A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
TANULMÁNYOK - PRESZTÓCZKI Zoltán: Százötven éve született Soós István, Hódmezővásárhely válságkezelő polgármestere
proletárdiktatúra idején, április 22-től mintegy két hónapon át, számos városi polgárral egyetemben túszként Budapesten tartották fogva. Még fogoly volt, amikor májusban visszahelyezték polgármesteri állásába. A betegen szabaduló polgármester helyettesítésével Csáky Lajos Antal (1872-1948) tiszti főügyészt bízta meg a közgyűlés. Csáky, a kiválóan felkészült közigazgatási szakember ettől kezdve Soós egyik legfontosabb munkatársának számított. A megszálló román katonaság Hódmezővásárhely városától is hatalmas meny- nyiségben vett igénybe élelmiszert, haszonállatot, vagy éppen munkaerőt. A város- vezetés - hogy a Berényi-féle terrorhoz hasonló erőszakoskodásoktól megkímélje a lakosságot - igyekezett teljesíteni a román követeléseket, és munkásosztagot szervezett a beszolgáltatások lebonyolítása érdekében. Ugyanakkor eljárt a polgárőrség szervezése, a megszállás okozta korlátozások enyhítése végett is. A levéltári dokumentumok alapján elmondhatjuk, hogy Soós István a román megszállás idején erélyes, felelős városvezetőként működött, aki igyekezett megóvni a rábízott települést az atrocitásoktól. Hódmezővásárhely közigazgatási helyzete sajátos volt, mert 1873-ban néhány várossal egyetemben törvényhatósági joggal ruházta fel a kormányzat, élére főispánt állítva. A polgármester a törvényhatóság második emberévé vált, de sokszor - a főispán távollétében - maga elnökölt a közgyűléseken és a fontosabb városházi bizottságok ülésein. 1873-at követően ugyanis törvényes lehetőség volt arra, hogy egy főispán akár kettő, vagy három törvényhatóságot is irányítson, és - ennek következményeként — az általuk fontosabbnak vélt hivataluknak tegyenek eleget. Soós István időszakában is többször így történt: 1920 után idegen (Vásárhelyhez nem, vagy kevésbé kötődő) tisztviselők irányították Vásárhely városát. Temesváry Géza (hivatali ideje: 1920-1924), noha kizárólag Vásárhely főispánja volt, valamint Aigner Károly (főispán: 1924-1927) a főispáni lakást ritkán vette igénybe, míg Mokcsay Zoltán, aki főispáni időszakában (1927-1932) jórészt Vásárhelyen tartózkodott, sokat betegeskedett, és emiatt gyakran távol maradt a közügyektől. Soós István utolsó előtti felettese, Farkas Béla (főispán: 1932-1935) népszerűtlen volt a városban a kormányt és annak pártját túlzottan szolgáló módszerei miatt. Összegezve nem túlzás azt állítani, annak ellenére, hogy a főispánok többé-kevésbé megfeleltek a kormányzat és a lakosság közötti kapocs szerepkörének, Vásárhely két világháború közötti fejlődése elsősorban a Soós István által vezetett, egyébként jelentős szakértelemmel bíró városi tisztviselői karon múlt. 1920. március 2-től Soós immár teljes jogú polgármesterként irányította szülővárosát. Hamarosan fogadta az ország frissen megválasztott kormányzóját, Horthy Miklós altengernagyot, aki megyei, bemutatkozó körútja során Vásárhelyre 1920. augusztus 29-én érkezett. Az államfő ünnepélyes fogadására a vasútállomáson került sor, ahol Soós polgármester „Hódmezővásárhely város 65 000 főnyi tiszta magyar lakossága nevében” üdvözölte, majd a feldíszített Kállay és Andrássy utcán kísérte az éljenző tömeg és a város, valamint Csongrád megye vezérkara - élén Szathmáry Tihamér távozó főispánnal - a városháza felé. Az egyházak és a társadalmi szervezetek képviselőjének beszéde után Horthy lelkesítő beszédben hívta 68
